Networkshop 2013
Idén Sopronban, a Nyugat-Magyarországi Egyetemen rendezik meg a Networkshop 2013 konferenciát. A felsőoktatási, a köznevelési, a tudományos, a közgyűjteményi és a civil szféra neves képviselőinek részvételével sorra kerülő megnyitót követő részletes szakmai program keretében mintegy 300 résztvevő hallgatja majd meg a 7 szekcióban megtartásra kerülő 116 előadást.
A NETWORKSHOP konferenciák minden évben fontos szerepet játszanak az NIIF Program külföldön is ismert és elismert eredményeinek bemutatásában, a hazai közel 2,5 milliós kutatási-oktatási-közgyűjteményi szféra számára rendelkezésre álló, Európa élvonalához tartozó világszínvonalú hazai információs infrastruktúra és az arra épülő alkalmazások továbbfejlesztésében és a nemzetközi kapcsolatok bővítésében.
Az idei konferencia programjában egyaránt megtalálhatók a nagysebességű hibridhálózati technológiákkal, a korszerű hálózati szolgáltatásokkal, az új intézményi rendszerekkel, a közgyűjteményi és könyvtári tartalomszolgáltatással, a közösségi információs rendszerekkel, az alkalmazás-fejlesztési, az oktatási, a hálózatbiztonsági, és a szuper-számítástechnikai kérdésekkel foglalkozó témakörök.http://nws.niif.hu/
Időpont: 2013. március 26-án, kedden 12:30 óra
Helyszín: „P” Épület (Sopron, Cházár András tér 1.) „B” terem
Moderátor: Pártai Lucia
A sajtótájékoztatón résztvevő kiemelt személyiségek:
1./ Prof. Dr. Faragó Sándor, Nyugat-magyarországi Egyetem rektora
2./ Dr.Fodor Tamás, Sopron polgármestere
3./ Prof.Dr.Zombory László, BME egyetemi tanár, a HUNGARNET Egyesület elnöke
4./ Nagy Miklós, az NIIF Intézet igazgatója, a NETWORKSHOP 2013 konferencia titkára
5./ Tázló László, Cisco Magyarország, műszaki igazgatója, a NETWORKSHOP 2013 kiemelt támogatója
További információkat ITT olvashat.
Kapcsolódó cikkek
- Bemutatkozott a HTC First és Facebook Home [Videó]
- Idén is Ethical Hacking konferencia
- Megújuló informatikai hálózat a Fővárosi Vízműveknél
- Nem csak startupokról szól az idei Startup Underground
- Kerekasztal-beszélgetés az e-könyvekről
- Tudományos konferencia fúziós erőművekről, a botnetről, járműipari fejlesztésekről a BME-n
- Rendkívül lassú az internet Kínában
- Gartner: az idén tovább nő az informatikai világpiaci forgalom
- HITA: virtuális híd kötötte össze Párizst és Budapestet
- Cisco Connect 2013: a megújuló Cisco Expo központi témája a jövő vállalata
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.