Eljött a hanglenyomat alapján történő azonosítás ideje
Már magyar nyelven is elérhető a call centerekben alkalmazott Nuance Vocalizer felolvasó szoftver, amely képes szövegalapú dokumentumok emberi beszéddé alakítására. Új lehetőség a beszéd- és hangalapú technológiák között a Recognizer, azaz beszédfelismerő megoldás, mellyel könnyen alakíthatunk át hangot szöveggé. A harmadik és egyben a leginnovatívabb szolgáltatás a hangalapú biometrikus azonosítást megvalósító megoldás, melyet a Magyar Telekom ügyfelei használhatnak először hazánkban. Ezen fejlesztést a NET’54 Üzleti Kommunikáció Kft. tervezte és valósította meg.
A felolvasó szoftver által nyújtott előnyök kétirányúságát teszi lehetővé a Nuance megoldásának második eleme, a Recognizer beszédfelismerő megoldás, amely képes az élőbeszédben elhangzott információk pontos és megbízható dekódolására és adatfájllá alakítására is. A környezeti zajok pontos kiszűrése lehetővé teszi a hívó fél számára a kihangosító használatát és az internetalapú hívások lebonyolítását is. „Így az ügyfelek akár vezetés közben is könnyedén és biztonságosan intézhetik az ügyeiket a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül, ami jelentős energia- és időmegtakarítást jelent számukra” – tette hozzá Ifj. Karászi József.
Hangazonosítás a Magyar Telekomnál
A NET’54 által kínált megoldás harmadik eleme a Magyar Telekomnál elsőként telepített hangalapú azonosító rendszer, amely képes nyelvtől és tartalomtól függetlenül biztonságosan azonosítani a hívó felet. Az ujjlenyomatnál is megbízhatóbb megoldásnak köszönhetően a telekommunikációs cég ügyfelei előfizetői jelszavuk megadása nélkül intézhetik ügyeiket a call center rendszeren keresztül, jelentősen megkönnyítve ezzel az ügyintézés folyamatát számukra. „A technológia használata nem igényel mást, csupán az előfizető „hanglenyomatának” egyszeri telefonon történő regisztrációját, amellyel a későbbiekben igazolni tudja személyazonosságát a telefonos ügyfélszolgálatra vagy telefonos önkiszolgáló ügyfélszolgálatra történő belépéskor” – magyarázta Ifj. Karászi József.
Kapcsolódó cikkek
- 4G-ben és mobil tartalomszolgáltatásban is erősít idén a Magyar Telekom
- Hang alapú ügyfélazonosítás elsőként a Magyar Telekomnál
- Modernizálja ügyfélszolgálati és számlázási rendszerét a Magyar Telekom
- Mérnökgenerátorral toboroz a Magyar Telekom
- 28 milliárdos osztalék a Telekom-leánynál és személyi változások
- A Magyar Telekom a kedvezményes lakossági energiaszolgáltatás mellett érvel
- Telekom: két új korlátlan beszélgetést és SMS-eket tartalmazó díjcsomag
- Egyre népszerűbb a Telekom gyakornoki programja
- Egyre népszerűbbek az okostelefonokon futó applikációk
- A Magyar Telekom 7,2 milliárd forint közműadót fizet
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.