Jövő héten lesz a 18. Média Hungary
Több mint 220 előadó várja az érdeklődőket május 14-15. között a 18. Média Hungary-n Siófokon, melynek idei mottója „Bárány báránynak farkasa”.
Idén 18 éves a Média Hungary, vagyis most már a nagykorú konferenciák sorába lépett. Az idei tematika is e köré épül, hiszen szinte egykorú a magyarországi plurális médiával. Sok minden történt azóta, változtak a technológiák, trendek, korszakokon vagyunk túl: ezek megvitatására különösen alkalmas a hazai médiapiac talán legnagyobb befolyású, évről évre több mint 1300 szakembert vonzó rendezvénye, amely végigkísérte a folyamatokat az elmúlt 18 évben.
A 18 évhez illően a szokásosnál sokkal sűrűbb, tartalmasabb program várja a résztvevőket, több mint 80 előadás, vita, fórum, és a külföldi előadók száma is igen jelentős (több mint 190). Csermely Ákos, a konferencia szervezője kiemelte: „A programot állítottunk össze abban a reményben, hogy minden résztvevőnk számára tudunk olyan témákat, szempontokat, ötleteket vagy máshol már bevált módszereket mutatni, amelyek a válság és a csökkenő bevételek mellett segíthetnek a megerősödésben”.
A programok mindkét napon négy teremben zajlanak majd, amelyek már előadók szerint, rövid összefoglalóval megtekinthetők, így mindenki előre megtervezheti, melyeken szeretne részt venni. Regisztrálni pedig az a hivatalos oldalon lehet.
Kapcsolódó cikkek
- Mobil szegmensre fókuszáló startup seregszemle a Smartmobil ’13-on
- Üzletépítés videotechnológiával
- Híres ex-eBay vezető a Startup Undergroundon
- Nem csak startupokról szól az idei Startup Underground
- Kézben hordott hirdetések – XIII. Mfor Marketing Konferencia
- Sör vagy tej folyjon a tévéből?
- Infotér - Stratégiai együttműködést ajánlott Szijjártó Péter az infokommunikációs cégeknek
- E-kereskedelem 2.0.: Globál/Lokál? – avagy merre vannak még kiaknázatlan „e-lehetőségek”?
- Internet Hungary – A miniatürizálásé a jövő
- IVSZ MENTA konferencia: Kitekintés a változó világunkra
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.