Peking rengeteg adattal tudja bizonyítani az amerikai hackertámadásokat

MTI Sajtóadatbank, 2013. június 6. 10:40

Adathegyekkel megtámogatva vádolhatná Kína az Egyesült Államokat hackertámadásokkal, de ez egyrészt nem segítene a probléma megoldásában, másrészt nem is volna méltányos, mert a bizonyítás technikailag nem lehetséges - állította a számítógép-hálózatok vészhelyzetben való kezelésére alakult kínai országos koordinációs központ igazgatója a China Daily című, angol nyelvű napilap szerdai számában.

Huang Cseng-csing azt mondta, hogy a kínai célpontok elleni amerikai kibertámadások olyan súlyúak, mint amilyenekkel az Egyesült Államok vádolja Kínát. Kínai részről eddig nem nevezték meg felelősként sem Washingtont, sem a Pentagont, mert ez felelőtlenség lenne - mondta.
 

A szakember kitért arra is, hogy szervezete igyekezett az Egyesült Államokból érkezett valamennyi panaszra választ adni, de például nem kaptak arra vonatkozó információt, hogy kínaiak több mint húsz korszerű haditechnikai eszköz terveihez férhettek hozzá. Ehelyett - tette hozzá - ellenőrizetlen hírek jelentek meg ezzel kapcsolatban a médiában.
 

A The Washington Postban megszellőztetett értesülések a csúcstechnológiát képviselő fegyverek adataihoz való feltételezett hozzáféréssel kapcsolatban még megjegyezte, hogy a titoktartás alapszabályait figyelembe véve az effajta szupertitkos információkat nem tárolják internetkapcsolattal elérhető gépeken.
 

A központ adatai szerint az idei év első hónapjában több int 13 400 támadás érkezett kínai gépek ellen külföldről, ami számítógépek millióit érintette. Mind a szerverek, mind a nagygépek feletti irányítás átvételét tekintve az amerikai támadások állnak az első helyen. Csaknem 250 fontos, köztük kormányzati intézmény elleni számítógépes támadást is regisztráltak, amelyek közül 54 IP-címe volt amerikai.
 

Huang úgy vélte, felelőtlenség lenne azt állítani, hogy ezek mögött amerikai kormányzati megbízások állnak, ahogy a kínaiaknak vélt támadások mögött sem lehet egy megbízót azonosítani. A szakember értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a kiberbiztonság kérdésében "az Egyesült Államok kormányának minden szintjén" támadás éri Kínát. Mint mondta, e mögött politikai szándékot sejt.
 

A Fehér Ház korábbi közlése szerint a téma kiemelt helyen szerepel Barack Obama amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök hétvégi kaliforniai találkozójának megbeszélésein is.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36