Megnőtt a kereslet a mobilalkalmazás-fejlesztők iránt
Az okostelefonok teremtik ezt a piaci igényt
Olyan rohamosan fejlődik az informatika, hogy bár mind a szakemberek iránti kereslet, mind az azt hivatásul választók száma évről évre nagyságrendekkel növekszik, az oktató intézmények nem feltétlen tudják lekövetni az éppen aktuális boom-ot. Egy diákszövetkezet már maga képzi a felsőoktatási hallgatókat, hogy a piac igényeit kielégíthesse.
Az IDC (International Data Corporation) jelentése szerint 2013. első negyedévében történt meg először, hogy a gyártók több okostelefont értékesítettek, mint hagyományos készüléket. Szintén ugrásszerűen növekszik azok száma is, akik hagyományos mobiltelefonjukat okostelefonra cserélik.
A vásárlók akár iOS, akár Android operációs rendszerekre szavaznak, kiemelkedő számban használják a szabadon telepíthető mobilalkalmazásokat. Ezzel párhuzamosan gyarapodik azon cégek száma, akik kiaknázzák az ebben rejlő lehetőségeket, így egyes munkafolyamataikat mobilra optimalizálják, vagy éppen termékeiket, szolgáltatásaikat mobilalkalmazásokon keresztül népszerűsítik.
A mobilalkalmazások fejlesztéséhez szakemberekre van szükség, s bár kétségtelen, hogy hazánk kiemelkedően erős profi informatikusokban, még így is előfordulhat, hogy hiány jelentkezik a szegmentált tudással rendelkezők kínálatában. A technológia hónapról hónapra fejlődik, szakember legyen a talpán, aki ezt a szinte űrléptékű folyamatot állandó jelleggel le tudja követni.
„A legfrissebb tudású hallgatókkal dolgozunk, ám 2012 óta folyamatosan érkeznek olyan megkeresések, amelyekhez már nem elegendő a több ezer, informatikusnak és mérnöknek tanuló diákot tartalmazó adatbázis – kezdi Soós István, a Schönherz Iskolaszövetkezet vezetője, aki diplomáját a Műszaki Egyetemen szerezte, és ma már informatikusnak, mérnöknek tanuló diákok elhelyezkedésében segít. – A piaci kereslet speciálisabbá vált, mint valaha, és nem csupán multinacionális cégek, hanem már a kis- és középvállalatok is megkövetelik a naprakész tudású mobilalkalmazás-fejlesztőket. Saját oktatást szervezünk, ahol ingyenesen képezzük a diákokat, hogy a követelményeknek megfeleljenek.”
A piaci folyamat így végső soron win-win helyzetet teremtett: a diákszövetkezet eleget tud tenni a megkereséseknek, a vállalkozás szert tesz az igényelt munkaerőre, a diák pedig magasabb tudáshoz, és ezzel együtt álláshoz is jut. A 60 elméleti (12 óra alapozás, 28 óra IOS és 20 óra Android) és 160 gyakorlati óra után ugyanis a tanulók cégvezetők, HR és informatikai menedzserek előtt számolnak be tudásukról, majd prezentálják saját mobilalkalmazásukat, amelyet a képzés során fejlesztettek ki.
Debrecen és Miskolc után, a napokban Budapesten is lezárult egy-egy ilyen tanfolyam, ahol 10-10 diák mutathatta meg képességeit. A közeljövőben pedig tovább szervezik ezeket a kurzusokat, amelynek tematikáját folyamatosan igazítják a piaci elvárásokhoz.
Hogy az okostelefonok okozta piaci igény bravúros kielégítése mennyire életképes, igazolja a tény, a képzett diákok a prezentálás után, a helyszínen azonnal munkaadóra leltek.
Kapcsolódó cikkek
- Távirányítóvá teszi a mobilt a UPC új digitális tévés applikációja
- Nem csak a fű zöld a világ legzöldebb stadionjában
- Megérkezett az Xperia Z Ultra, a világ legnagyobb Full HD kijelzős okostelefonja
- Megjelent az Imgur első mobilalkalmazása
- Nem foglalkozunk mobiljaink karbantartásával, ezért lassulnak
- A Vine válasza az Instagram videókra
- Webáruház nyitását tervezi az Yves Rocher
- Huawei Ascend P6: A világ legvékonyabb okostelefonja
- Office Mobile alkalmazás iPhone-ra
- Galaxy S4 zoom – tökéletes fotografikus képességekkel
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.