Rekordok a VOLT-on
Minden eddigi rekordot megdöntve 110 ezer látogatót vonzott Sopronba Magyarország legszerethetőbb eseménye, a VOLT Fesztivál, melynek koncertjeit a világhálón is mintegy egymillióan követték.
Nemcsak a látogatók száma kiemelkedő a VOLT-on, hanem az is, hogy nagyon sokan gyermekeiket is magukkal hozták, és mi sem bizonyítja jobban, hogy a VOLT tényleg Magyarország legszerethetőbb eseménye, hogy rendbontás sem történt.
Az idei VOLT koncertjeinek nagy részét a Telekom, a Ustream technikai támogatásával, élőben közvetítette, négy nap alatt a viág számos pontjáról egymillióan voltak kíváncsiak a programra, közülük Jamie Woon és a Hurts volt a legnépszerűbb az otthnról fesztiválozók körében.
Nagy sikerrel mutatkozott be a Telekom VOLT Art műhely is , ahol ismert képzőművészek – többek között Magyarósi Éva, Soós Nóra, Wahorn András, Györi Márton, és ef. Zámbó István – nem mindennapi robotokat készítettek, a közönség bevonásával. Ugyanitt másfélezer használt mobilból megépült a Telekom megarobotja is, amely a környezetvédelem fontosságára hivatott ráirányítani a figyelmet.
A távközlési vállalat legújabb fenntarthatósági akciója keretében arra buzdította a fesztiválozókat, hogy a rendezvényre vigyék magukkal az otthon elfekvő, régi mobilokat és tartozékokat, amelyeket aztán új értéket nyerhetnek az újrahasznosítás folyamán. A felhasználók begyűjtött mobiljaiból a VOLT-on egy másfélezer készüléket magába foglaló robot-óriás épült, amely amellett, hogy a fenntarthatóság üzenetét hordozza, művészeti értéket is képvisel. Az alkotások hamarosan jótékony célú árverésen találnak majd gazdára.
Ugyancsak a VOLTon indult útjára a legújabb webrádió, az OpenAir, amely mostantól a legtöbb hazai fesztivál ideje alatt is működik majd.
A fesztiválozók nemcsak jól érezték magukat, de idén is sokat segítettek azzal, hogy meglátogatták a helyszínen működő véradó állomást. A kilencedik éve sikeres program idén ugyancsak rekordot döntött: a 600 jelentkező több mint 1500 emberen segített azzal, hogy vért adott a VOLT Fesztiválon, ezzel országos rekordot is felállítva.
Kapcsolódó cikkek
- VOLT: megarobot épül a használt mobilokból
- Kik használnak mobilinternetet hazánkban?
- Balaton Sound: 4G mobilinternet a fesztiválélmények mellé
- Újdonság a Telekomtól – HD csatornák az alapkínálati csomagban
- Fogyasztói hűség az okostelefonok világában – a hang- és adatminőség számít
- OpenAir Radio – 24 órás fesztiválrádió indult
- Fokozatos átállás a mobilokon – T-Mobile H helyett Telekom HU
- Olcsóbb a vasúti menetjegy, ha neten vagy mobillal vásároljuk
- Mától HD minőségben mobilozhatunk a Telekomnál
- Nyári roaming adatkedvezmény a Magyar Telekomtól
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.