A Lenovo a világ elsőszámú PC-gyártója
A legfrissebb iparági adatokból, amit ma hozott nyilvánosságra az IDC és a Gartner, kiderül, hogy a Lenovo nagyot ugrott azon a bizonyos ranglétrán. A széles körben elfogadott piaci összesítések alapján első ízben jelenthető ki, hogy a Lenovo egyértelmű világelső pozíciót szerzett a PC-piacon.
Az IDC szerint a Lenovo részesedése 2013. második negyedévében elérte a 16,7 százalékot, az egy évvel korábbi 15,0 százalék után. A Gartner is 16,7 százalékos részesedést mutatott ki a Lenovonak a szóban forgó negyedévre, az előző negyedévi 14,9 százalék, valamint a tavalyi második negyedéves 14,9 százalék után.
Az elért eredményt a következőképpen kommentálta Jang Jüan-csing(Yang Yuanqing), a Lenovo elnök-vezérigazgatója:
„Büszkék vagyunk rá, hogy a Lenovo egyértelműen világelső lett a PC-piacon, és ezért a sikerért mind a vevőinknek mind a globális csapatunknak hálásak vagyunk. Ráadásul miközben a PC-piac soha nem látott nehéz időszakot él át, a Lenovo nemcsak növelni tudta a részesedését, hanem jelentősen javítottuk a profitabilitásunkat és még több innovatív terméket tudtunk bevezetni minden piaci szegmensben. A PC-piaci elsőségért folyó küzdelemben mindig vannak hullámhegyek és –völgyek. Szilárd meggyőződésem ugyanakkor, hogy még mindig van lehetőség a további nyereséges növekedésre és újabb úttörő jellegű innovációkra a globális PC-piactéren.”
“A PC-piac átalakulóban van, de még mindig egy 200 milliárd dolláros üzleti lehetőségről beszélhetünk. Mi a Lenovonál ebből a lehetőségből többet ragadhatunk meg, mint a versenytársaink, mert az utóbbi négy évben ehhez megfelelő egyensúlyt teremtettünk. Hagyományos területeinken – így Kínában és a globális üzleti PC-piacon – folyamatosan növeltük a részesedésünket és fenntartható profitmotorokra építkeztünk. Mindeközben a világ fejlődő piacain is, ahol ugyancsak vezetők vagyunk, valamint a lakossági PC-k globális piacán, ahol másodikok vagyunk, kellően súlyoztuk és javítottuk a nyereségességünket. A jövőben is arra fókuszálunk, hogy meg legyen az egyensúly a növekedés és a profitabilitás között a teljes PC-üzletágunkban.”
“A PC-piacon most elért vezető szerep csak egy mérföldkő azon a hosszabb úton, amely elvezet oda, hogy valódi vezetői lehetünk a „PC Plus” piacnak is, amely magában foglalja a táblagépeket, az okostelefonokat, az okostévéket, és egyéb okos eszközöket. Nagy lépéseket tettünk már ezeken a területeken is. Jelenleg mi vagyunk a világ harmadik legnagyobb okos eszközöket gyártó cége. Folytatva a sikerreceptünkre fókuszálást, – ami világos stratégiát, innovatív termékeket, nagyszerű irányítást és egy sokoldalú globális csapatot jelent - meg vagyok győződve, hogy fő üzletágunkban a PC-bizniszben a jövőben is képesek leszünk a nyereséges növekedés elérésére és egy idő múlva hasonló sikert tudunk elérni a gyorsan növekvő PC Plus piactéren is.”
Kapcsolódó cikkek
- Új Acer Veriton Z sorozatú 20 hüvelykes AiO PC-k
- Lenovo ThinkPad T440s noteszgép Intel Haswell processzorokkal
- Intel alapú ipari PC ventillátor nélkül
- Továbbfejlesztett Dell Latitude, OptiPlex és XPS modellek
- Bővült a Dell asztali PC portfóliója – OptiPlex 3011 All-in-One
- Új nagy teljesítményű Lenovo AiO asztali PC
- A Samsung lehúzza a rolót az asztali gépek piacán
- ASUS BM1 és BP1 PC-k – Intel Core processzorokkal felszerelve
- Nem foglalkozunk mobiljaink karbantartásával, ezért lassulnak
- Megháromszorozza termelését a magyarországi Lenovo
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói
Tizenegyedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal hazánk legnépszerűbb munkáltatóit. A magyar munkavállalók véleménye szerint idén a LEGO a legvonzóbb hazai munkáltató, a BT (British Telecommunications) lett a második, a harmadik helyen pedig a Mercedes-Benz végzett.
Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben
A CEU Határtalan Tudás előadássorozatán részt vett kiváló magyar tudósok előadásaiból tanulhatnak a középiskolások a CEU digitális oktatási platformján. Ürge-Vorsatz Diana, Barabási Albert-László, Spiró György, Pléh Csaba, Falus András, Csaba László, Bányai Éva. Csak néhány név azok közül, akik előadásait a középiskolai pedagógusok segítségül hívhatják a tanítás során a tananyag kiegészítéséhez.
Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője
A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására.
A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH
A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.
Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei
A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.