Magyar okosszemüveg segíthet egyes bénulásban szenvedőkön

MTI Sajtóadatbank, 2014. augusztus 20. 10:07

Az ELTE kutatócsoportjának fejlesztése, egy bénulásban szenvedők kommunikációját segítő okosszemüveg lett az idei év legjobb kommunikációs alkalmazása.

Az ELTE Neurális Információfeldolgozási Csoport robotot, beszélőtáblát és okosszemüveget összekapcsoló innovatív fejlesztését, az AAC Relepresence nevű alkotást választotta a legjobb kommunikációs alkalmazásnak az Association des Paralysés de France – olvasható az egyetem honlapján.

A közzétett, Lőrincz Andrással, a programozáselméleti és szoftvertechnológiai tanszék tudományos főmunkatársával és egyben a kutatócsoport vezetőjével készített interjúból kiderül: a találmány elsősorban a halmozottan fogyatékos emberek, az autisták, valamint az idős és mozgásképtelen betegek életét teheti könnyebbé.

 


A szakember elmondta: korábban is volt hasonló fejlesztésük, azonban a rendszer kevésbé volt felhasználóbarát, mivel eszközökre – fejpántra és laptopra –, illetve internetkapcsolatra is szükség volt. Az okostelefonok megjelenésével azonban megoldhatóvá váltak ezek a problémák. A mobil egy kis lapon van, amely kerekeken mozog – ez az úgynevezett wheelphone. A beteg pedig a feje mozgatásával tudja vezérelni az okostelefon-tartó mozgását és elfordulását a szemüvegben lévő érzékelők és egy új számítógépes program segítségével. Egy kamera és egy mikrofon beiktatásával telefonon kommunikálni is tud például az orvosával vagy éppen a családtagjaival.

„A beszélőtáblára nagy szükség van, hiszen a beszédképtelen emberek gyakran képek segítségével tudnak kommunikálni. A képeket és az ezekből összeálló mondatszekvenciákat felhőben tárolták, így gyors és egyszerű lett a kiválasztás” – magyarázta Lőrincz András az interjú során.

A kutatócsoportot Németh András, Sárkány András, Verő Anita és Vörös Gyula és Lőrincz András alkotják, munkájukat alap- és mesterszakos informatikusok és a gyakorlatból érkező profi fejlesztők is segítik.


MTI / MNO

MTI Fotó: Balaton József

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05