A Happy mindent visz

MTI Sajtóadatbank, 2014. szeptember 14. 08:51

Pharrell Williams Happy című dalát töltötték le eddig a legtöbben legálisan Nagy-Britanniában - olvasható az online letöltések friss brit slágerlistáján, az Official Download Charton.

A Happyből 1,62 millió példányt adtak el online letöltéssel, mióta tavaly júniusban először a Gru 2 filmzenéjeként, majd az énekes Girl című albuma vezérdalaként kapható lett. Az idén tízéves slágerlista szerint a tíz legtöbbet letöltött dal közül három is Williams nevéhez fűződik - olvasható a Buzzjack.com portálon. A listát eddig az amerikai Robin Thicke Blurred Lines című száma vezette.

Thicke dalából eddig 1,59 millió kelt el és Williamsnek ebben is szerepe van: a szövegírásban és a produceri munkában vett részt.

A termékeny szerző közreműködött a lista 6. helyén álló francia Daft Punk Get Lucky című számában is, amelyből 1,4 milliót töltöttek le törvényesen. A legális digitális zenei piac 10 évvel ezelőtti beindulása óta 1,13 milliárd zeneszámot és 144 millió albumot töltöttek le Nagy-Britanniában.

Kulcsszavak: zene

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09