Hosszabb ideig bírják a Google ballonjai a levegőben, mint korábban

Czipperer Dia, 2014. november 24. 11:24

A Google Project Loon kezdeményezése még csak tesztfázisban jár, ám most egy újabb szakszhoz érkezett a munka. A ballonok „üzemideje” megnőtt, így tovább képesek a levegőben maradni, decemberben pedig Ausztráliában bizonyíthatnak.

A Föld elmaradottabb régióinak és az eddigi még senki által meg nem hódított piacok becsatornázása a célja a Google-nek a Project Loonnal, melynek lényege, hogy szélessávú összeköttetést biztosítson az emberek számára. A hőlégballonokat napenergia hajtja, valamint vezető sincs.

 

A sztratoszférában keringő ballonok ötlete önmagában azonban még kevés, komoly tervezőmunkát igényel ennek gyakorlati megvalósítása. A Google most rájött arra, hogyan lehet ezeket tovább a levegőben tartani, amely különösen fontos szempont.

 

Az elmúlt évben nagyjából 3 millió kilométert tettek meg az egyes ballonok, amely nagyjából annak felel meg, mintha 75-ször körbeutazták volna a Földet. Ez jól is hangzik, ám csak korlátozott ideig voltak képesek a levegőben maradni, körülbelül 100 napig.

 

 

A Google szerint a jelenlegi rekord 130 nap. A kiterjesztett repülési idő a több száz felfedezésnek köszönhető, amelyek segítettek megelőzni a szivárgásokat, valamint finomítni az automatizált gyártási folyamatokat.

 

Decemberben Ausztráliában kezdik el a tesztelni a szerkezeteket, összesen 20-at. Remélhetőleg sikeresebben zárul majd, mint az új-zélandi tesztelés, ahol nem elég, hogy az egyik példány az óceánban landolt, többen megijedtek, hiszen zuhanó repülőgépnek titulálták.

 

Forrás: Techspot.com; Kép: gsmnation.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09