Elindult a Skanska legújabb budapesti projektje

forrás: Prím Online, 2020. augusztus 9. 13:21

A Skanska mintegy 65 millió eurós befektetéssel valósítja meg Magyarországon az új budapesti H2Offices irodakomplexum első ütemét. Az irodaépület körülbelül 26 000 négyzetméter bérelhető területet kínál majd. A WELL és LEED minősítések megszerzését célzó és ezzel összhangban tervezett projekt kiemelkedik fenntartható megoldásaival, erősíti a természettel való kapcsolatot és intelligens, innovatív funkciókat alkalmaz.

A Skanska megkezdte a jövőképes H2Offices épületegyüttes fejlesztését, ami a vállalat tizedik projektje Magyarországon. A Fővárosi Vízművek egykori területén található, és annak örökségére épülő H2Offices zöld környezetet fog kínálni Budapest egyik legforgalmasabb pontján. A komplexum három épületből áll majd, összesen 65 000 négyzetméternyi bérelhető területtel. Az első épület nyolc emeletből és három föld alatti parkolószintből fog állni. A 13. kerületben, a Váci út és a Dózsa György út kereszteződésénél, a Váci úti irodafolyosó szívében fekvő projekt egy közlekedési csomópont közvetlen közelében található, így kiváló elhelyezkedést kínál. A városközpontból autóval 5 percen belül megközelíthető. A helyszín adottsága kiemelkedő láthatóságot biztosít a bérlők számára. 

 

Az épületegyüttes koncepciójának középpontjában a természetközeliség és a környezettudatosság áll. A dán Arrow Architects által tervezett irodaépület különleges elegyét kínálja a jövőképes városi infrastruktúrának, az innovatív megoldásoknak és a parkosított közösségi tereknek, a koncepció összekapcsolódik a hely örökségével. A multifunkcionális, a víz elemet kiemelő nagy kert a nagyközönség előtt is nyitva áll majd, különböző kikapcsolódási lehetőségeket nyújtva, így egyszerre fog találkozási pontként és a közösségi élet színteréül is szolgálni.

 

 

“A H2Offices épületegyüttesével egy természet által inspirált, lenyűgöző munkakörnyezetet kívánunk létrehozni annak érdekében, hogy az emberek élvezzék a hely békés hangulatát annak ellenére, hogy az épület a Váci út egy forgalmas üzleti csomópontjában helyezkedik el. Mi a Skanskánál jövőképes munkahelyeket hozunk létre, amelyek hosszú távon jótékony hatással vannak az emberi egészségre és produktivitásra. A modern üzleti igényekhez tökéletesen illeszkedő új irodakomplexum mérföldkő a budapesti fenntartható irodafejlesztés és építészet piacán. A H2Offices megvalósulásával olyan épület jön létre Budapesten, amely egyszerre pezsdíti fel az üzleti életet és közösséget is teremt” - mondta Alexandra Tomášková, a Skanska magyarországi és csehországi üzleti tevékenységért felelős ügyvezető alelnöke.

 

Az épület egyediségét hangsúlyozza a játékos homlokzat, a földszinti szerkezetek átláthatósága finom és zökkenőmentes áramlást teremt beltér és kültér között, a kertet pedig dinamikus szabadtérré formálja. A tágas, dupla magasságú előcsarnokot a Skanska skandináv hagyományaival összhangban alakítják ki. A hangsúlyt az épületet használók egészségét és jóllétét támogató szabadidős terek kialakítására helyezik, mint amilyen például a tetőtéri futópálya, ahonnan kilátás nyílik a városra, valamint a zöld teraszkertek és a járható előtető.

 

A kerékpárral érkezők számára biciklitárolók, szekrények és zuhanyzók állnak majd rendelkezésre, míg az elektromos autót használókat elektromos töltőállomások várják. Az épületegyüttes otthont ad a bérlők és a környéken lakók kényelmét szolgáló kereskedelmi egységeknek és más szórakozási lehetőségeknek is. A H2Offices a környék adottságait figyelembe véve fog illeszkedni a város életébe, biztosítva a környéken élők szabad mozgását.

 

A vállalat célja, hogy az épületeket használók számára biztonságos munkakörnyezetet teremtsen, ezért a Skanska „Care for Life Office Concept” néven új ajánlatot dolgozott ki a munkahelyek és azokat használók jelenlegi igényeihez igazodva. A vállalat ajánlásokkal segíti a bérlőket a biztonság, a fenntarthatóság, a design és a társadalmi szempontok egyensúlyának megteremtésében a modern irodaterekben. Ezt a megközelítést a legfejlettebb technológiai megoldások is támogatják, ilyen például a Connected by Skanska, a vállalat saját integrált operációs rendszere. Egyetlen alkalmazáson keresztül olyan funkciók érhetők el, mint az érintés nélküli be- és kilépés, az intelligens parkolási rendszer, a virtuális recepció és a kártyamentes beléptetés, sőt még az irodai funkciók távvezérlése is, és ehhez csupán egy okostelefonra van szükség!

 

A projekt a WELL és LEED Platinum minősítések megszerzésére törekszik. Az építési munkák megkezdődtek, a befejezés 2022 harmadik negyedévében várható.

Kulcsszavak: H2Offices Skanska iroda

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05