Folytatódott a növekedés az OTT-ONE Nyrt.-nél

forrás: Prím Online, 2020. november 29. 10:16

2020 harmadik negyedévében több mint 4 milliárd forintos árbevételt, illetve mintegy 60 millió forintos EBITDA értéket ért el az OTT-ONE Nyrt. – derült ki a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaság mai napon közzétett, a 2020-as év első három negyedévére vonatkozó üzleti gyorsjelentéséből. A koronavírus-járvány okozta gazdasági lassulás továbbra sem éreztette hatását a társaság üzleti eredményein: a harmadik negyedévvel együtt éves árbevétele immár több mint 11 milliárd forint, amely közel 10 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi év azonos időszakában elért összeget. Az első féléves eredményeket jelentősen befolyásoló profiltisztítás, elsősorban az amortizációs költségek időarányos csökkenése formájában, a harmadik negyedévben már pozitív hatásként jelent meg a társaság számaiban.

Közzétette a 2020 első három negyedévére vonatkozó üzleti gyorsjelentését a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett OTT-ONE Nyrt. A jelentés alapján a társaság harmadik negyedéves árbevétele elérte a 4,3 milliárd forintot, amellyel a 2020. január-szeptemberi időszak árbevétele több mint 11,1 milliárd forintra, a 2019-es év azonos időszakában elért árbevétel mintegy hatszorosára emelkedett. Az árbevétel alakulásában jelentős faktorként jelent meg az idei év első felében előtérbe került, egészségügyi eszközökhöz kapcsolódó tevékenység.

 

Az EBITDA érték (kamatok, adók és az értékcsökkenés előtti eredmény) a harmadik negyedévben 59,5 millió forintot tett ki, amellyel az első három negyedév összesített értéke 195,5 millió forint – ez a tavalyi év azonos időszakához képest 46 százalékos növekedést jelent. A társaság az első félévben, miután áttekintette addigi működését és jövőbeni lehetőségeit, számos saját fejlesztésű eszköz leselejtezéséről határozott – a döntés a harmadik negyedév során pozitívan éreztette hatását, elsősorban az amortizációs költségek időarányos csökkenésében.

 

A harmadik negyedév során számos jelentős ügyletről számolt be az OTT-ONE. A társaság korábban jelzett törekvése – miszerint kiemelten kívánnak foglalkozni az egészségügyi termékek kereskedelmével és az egészségügyi termékekhez kapcsolódó szolgáltatások nyújtásával – a tárgyidőszakban is megjelent: lezárult az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal kötött, 3 millió darab KN95 típusú védőmaszk leszállítására vonatkozó szerződés. Emellett az év hátralévő időszakában tervezetten megtörténik az Állami Egészségügyi Ellátó Központ részére beszerzett, mintegy 300 darab lélegeztetőgép átadása, amelynek eredménye várhatóan még a 2020-as üzleti év során realizálódni fog.

 

Az egészségügy mellett a társaság másik fókuszterülete, a koronavírus-járvány miatt kialakult új gyakorlatok – mint például a távoli munkavégzés – következtében még inkább előtérbe került streaming, illetve online oktatás révén is jelentős bevételt könyvelhetett el a tárgyidőszakban: egy külföldi megrendelő részére, több mint 1 millió euró értékben értékesített online oktatási területhez kapcsolódó licencet.

 

Továbbá az Igazgatóság júliusi döntését követően a negyedév során megkezdődött a társaság 2019 decemberétől üzemelő szerverközpontjának kapacitásbővítése, amelynek első lépéseként a hardver eszközök kerültek értékesítésre. A bővítést a biztonságos kommunikációt lehetővé tevő informatikai megoldások, valamint az ezekhez kapcsolódóan igénybe vehető felhő alapú szolgáltatások felértékelődése, illetve az ügyféligény-növekedés indokolta.

 

Ezen ügyletek mellett a társaság két GINOP támogatást is elnyert: szeptemberben a GINOP-5.3.12 „Foglalkoztatásbővítés ösztönzése” című pályázat keretében közel 42 millió forint, majd októberben a GINOP 1.2.7 „Értéklánc minőség fejlesztése az OTT-ONE Nyrt.-nél” című pályázat keretén belül 310 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott. Utóbbi segítségével egy magas szintű IT biztonság mellett, okosmegoldások használatával működő gyártóüzem, illetve ehhez kapcsolódóan specializált, innovatív gyártókörnyezet fejlesztését valósítja meg a társaság. 

 

Az idén tőzsdei jelenlétének 10 éves jubileumát ünneplő társaság tőkepiaci aktivitását tekintve a negyedév során jelentős eseményként említhető az OTT-ONE részvények BÉT elemzés-árjegyzés programjának keretében történő rendszeres elemzésének megkezdése. Az MKB Bank elemzője által augusztus végén az initiation report, majd októberben az elemzői kommentárok kerültek publikálásra.

 

„Úgy gondolom, társaságunk továbbra is kiemelkedő alkalmazkodóképességről tett tanúbizonyságot ebben a rendkívüli évben, amely a negyedéves számainkon is meglátszik, hiszen a harmadik negyedév számos jelentős mérföldkövet hozott, a core tevékenységeinkhez kötődő fejlesztési megrendelések, a streaming szolgáltatások bevételei és egyéb lehetőségek pedig továbbra is stabil profitot termelnek számunkra. Emellett rendkívül fontosnak tartom, hogy az első féléves profiltisztítás ezúttal már üzleti eredmény szintjén is megjelent” – mondta el Májer Bálint, az OTT-ONE Nyrt. elnök-vezérigazgatója.

Kulcsszavak: +céginfo OTT-ONE Nyrt.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05