Budapest utcáin elrejtettek egy regényt

forrás: Prím Online, 2021. május 11. 15:59

Gyilkosság, fordított rasszizmus, rivalizálás, nyomozás, mindez Magyarországon – erről szól Szántó Dániel legújabb regénye. Az olvasók a történet végén maguk is részt vehetnek a nyomozásban, ugyanis egy vallomás hiányzó részét Budapest utcáin rejtették el.

A májusban megjelenő A hatszög című regény egy faji indíttatású sorozatgyilkosság témáját dolgozza fel hazai környezetben. A rendőrségen ekkor léptetik elő a szemtelenül fiatal, a nők körében igencsak népszerű Sebők Szilvesztert, aki a karrierjének szenteli az életét, ám ott van a leköszönő vezető, Budai Viktor, akit az utolsó hónapjaiban az ital és a nők utáni szenvedélye határoz meg. Kettejük rivalizálását beárnyékolja a felismerés, hogy a rasszista indíttatású gyilkosságok meghatározott forgatókönyv mentén mennek végbe. Bár a kalandos történet végén minden a helyére kerül az író, Szántó Dániel az olvasókat is bevonta a nyomozásba.

 

„Egyedülálló módon az olvasó ezúttal valóban belekerülhet a történetbe, ugyanis bár az ügy megoldódik, a nyomozók mindent tisztáznak a történet végén, az utolsó oldalakon lesz egy vallomás, amelynek csak az egyik felét írtam meg. Hogy hol van a másik fele? Nos, ezt az olvasóknak kell kinyomozniuk, amennyiben nem tudják kivárni a következő regényt. Egy dolgot ígérhetek, ha valaki odafigyel, ha valaki követ engem, akkor rálelhet a titkomra” – mondta sejtelmesen az író.

 

Globális problémát feszeget

A történet szerint egy ismeretlen elkövető színes bőrű áldozatokat gyilkol meg Magyarország településein Uzsától Miskolcig, a nyomok pedig egy rasszista szerveződéshez vezetnek. A regény az izgalmas történet mögött egy fontos dologgal is foglalkozik, méghozzá a fordított rasszizmussal.

 

„A rasszizmusról sok szó esik napjainkban, hiszen az utóbbi években elindultak a faji egyenjogúságot, elsősorban a színes bőrű állampolgárok egyenlő bánásmódját szorgalmazó törekvések, de érezhetően jóval kevesebb szó esik a fordított rasszizmus jelenségéről, amely sok esetben a valódi rasszizmus megítélését rontja” –mondta Szántó Dániel.

 

A hatszög történetének alapját a társadalmi ellentétek, faji előítéletek, női-férfi egyenjogúság, elnyomás, uralkodás témája adja, amely napjaink aktuális, egyben megosztottsághoz vezető problémáinak ágyaz meg. Az író úgy érezte, hogy egy Magyarországon játszódó kortárs krimiregényen keresztül remekül be lehet mutatni a pró és kontra érveket.

 

 

Életre kel a regény 

„Életem legjobb krimije, ehhez kétség sem fér. Azért gondolom így, mert habár a forgatókönyv készen állt, a legnagyobb csavart mégis a történet írta meg helyettem. Konkrétan saját magamat is átvertem, ilyen pedig eddig még nem fordult elő velem, mióta írok. Az olvasók majd meglátják, hogy miért mondom ezt, de egy dolog biztos: a karakterek hús-vér emberek, itt vannak velünk, köztünk. Ez a regény életre kelt” – mesélte az író.

 

A faji indíttatású sorozatgyilkosságról szóló regény május 12-én jelenik meg, és országszerte elérhető lesz a könyvesboltokban.

Kulcsszavak: könyv

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05