Súlyos jogi következményei lehetnek a Facebook posztnak

Az utóbbi időben számos eset bizonyította, hogy a Facebook oldalán közzétett tartalmak miatt a véleményüket posztolókat felelősségre vonhatják. Nehéz azonban egyértelműen nyilatkozni arról, hogy mely tartalmak közzététele sérti mások jogait, és mely tartalmak vonhatók a véleménynyilvánítás szabadságának körébe. Esetek a nagyvilágból.
Magyar diákok építették Európa második legenergiahatékonyabb járművét

Magyar diákok építették Európa második legenergiahatékonyabb benzines járművét a Shell Eco-marathon Europe 2013 elnevezésű üzemanyag-takarékossági innovációs versenyen.
Együtt a Fonogram és a VOLTfolió

A korábbi évekhez képest jelentősen megújulva, izgalmas műsorral jelentkezik június 2-án Magyarország legnagyobb presztízsű zenei elismerése, a Fonogram - Magyar Zenei Díj gálája, immár a legrangosabb hazai, zenei-médiumoknak járó elismeréssel, a VOLTFolió díjátadóval karöltve.
A Google nyugdíjazza a Chekoutot

Már csak idén novemberig használhatják a felhasználók a Google Checkout szolgáltatását, ugyanis ekkor végleg eltűnik a színről, helyét a Wallet veszi át a jövőben.
Adathalász-támadást leplezett le az ESET

A vezető proaktív biztonságtechnológiai vállalat, az ESET feltárt és kielemzett egy célzott kampányt, mely különböző szervezetek információit próbálta ellopni, főleg Pakisztánban. Az ESET nyomozása során kiderült, hogy a fenyegetés Indiából érkezett és már legalább két éve folyik.
A Microsoft videóban figurázta ki a Google-t

Már szinte az egész világsajtót bejárta az a videó, amelyben a Microsoft figurázza ki konkurensét, a Google-t. Az, hogy mindez nyilvánosságra került, nem volt tudatos lépés, s a Microsoft hírenvének sem tett túl jót.
KMOP projektet zárt a NanGenex Zrt.

A NanoAktív hatóanyagok fejlesztését, azok biológiai hatásvalidációs vizsgálatát célzó, közel 126 millió forint összköltségű projekt az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség több mint 70 millió forintos támogatásával valósult meg.
Okostelefonról és tabletről irányítható lámpa

A Philips bemutatta a Hue világítási rendszer legújabb alkalmazását, ami lehetővé teszi, hogy a vásárlók okostelefonjaikról és tabletjeikről irányítsák fényforrásaikat minden eddiginél rugalmasabban, komplexebben és izgalmasabban. A Philips Hue új IFTTT (If This Then That) csatornája lehetővé teszi, hogy a rendszer minden API-t használó internetes felülettel kapcsolatba lépjen, így pedig a Hue egy olyan információforrássá válik, ami könnyedén vizualizálhatja az időjárást, de akár részvényárfolyamokat, sporteredményeket, e-mail és social media értesítéseket is mutathat rengeteg más információ mellett.
Magyar diák sikere az ISEF nemzetközi tudományos és innovációs versenyen

Papp Gergely szegedi diák is díjat kapott a világ legnagyobb, fiataloknak szóló tudományos és innovációs versenyén (ISEF - Intel International Science and Engineering Fair), amelyen saját készítésű hangszórójával indult.
Már elektronikus úton is pótolható a személyazonosító igazolvány
Rövidebb idő alatt, már interneten is intézhető az erkölcsi bizonyítvány kérelmezése mellett a személyi igazolvány pótlása is - tájékoztatta bővülő szolgáltatásairól a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) pénteken az MTI-t.
„Gyors cselekvés” gombbal újít a Gmail

A Gmail szerdán mutatta be új „quick action” vagyis gyors cselekvés névre keresztelt gombját, ezzel segítve a felhasználók dolgát abban, hogy úgy kezeljen bizonyos e-mailekre, hogy megnyitná azokat.
Tel-Aviv lesz a világ első digitalizált városa

Tel-Avivot a világ első digitalizált városává alakítják a következő hónapok nagyszabású Digi-Tel nvű programjában - jelentette be Ron Huldai polgármester.
Fesztiválrezsi-csökkentés a Hegy’en

Lassan elkezdődik a fesztiválszezon és ezzel együtt a tervezgetés is, hova, mikor, mennyiért érdemes menni. A Hegyalja Fesztivál szervezői kész tervvel álltak elő a többnapos bulizás költségeinek csökkentésére, a fesztiválrezsi-csökkentő csomag a fesztiválozás alapvető költségeit, azaz az utazást, a belépést, és a szórakozást is tartalmazza. Félárú vonatjegy, sör tavalyi áron, kedvezményes hétvégi bérlet, Beregszász, Dunaszerdahely, Szabadka, Székelyudvarhely és Kecskemét állandó lakóinak ingyenes belépés, és még számos pénztárcabarát megoldás várja a Tokajba érkezőket június 25-30. között. De lássuk, mit is jelent pontosan, ha csökken a Hegy'-lakók „rezsije”.
Gmailen is küldhetünk pénzt a jövőben

A Google számos nagy bejelentést tett tegnap az I/O-n, azonban néhány kisebb lépés is akad köztük. A Gmaillel többek között már pénzt is küldhetünk ismerőseinknek.
Feltehetően meteoritkráterre bukkantak Magyarországon [Videó]

Dr. Négyesi László hadtörténész a Google Earth műholdképein fedezett fel Veszprém központjától délkeletre egy 800 méter átmérőjű krátert, amely feltehetően egy meteorit becsapódás során következett – olvasható a Richpoi oldalán.
Elfogytak a bérletek a MasterCard Balaton Soundra

Már csak napijegyet lehet váltani a – kategóriájában – legjobb európai fesztiválra, azaz a MasterCard Balaton Soundra. A bérletek ugyanis – az elővételes időszak lezárulta előtt jóval – elfogytak.
Tízezret spórolhatsz a spéci Hegyalja-Volbeat Bérlettel

A Borsodi Hegyalja Fesztivál és a Concerto Music bemutatja: június 18-án új lemezével érkezik a Volbeat. A dán csapat Budapesten a PeCSa Music Hallban ad koncertet, amire a spéci Hegyalja-Volbeat Bérlet május 14-től 9600 forintos kedvezménnyel váltható. A Volbeat-Hegyalja Bérlettel a budapesti koncert mellé az igazi fesztivál is jár, több mint 200 külföldi és magyar Hegy’ fellépővel.
Az Y-generáció digitális identitása

„70-80%-ban az vagyok, ami az interneten látszik rólam” így gondolja az Y-generáció a BGF Kutatóközpont felmérése szerint. Csupán 20-30%-ban fontos számukra, mit gondolnak róluk mások. Érdekes ellentmondásokra is fény derült a kutatás során.
Társadalmi együttműködést kezdeményez a Médiatanács a gyermekbarát internetért

Együttműködést kezdeményez a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a gyermekbarát internetért hatvan társadalmi szervezettel. A médiatanács a közigazgatási és igazságügyi tárcával együttműködésben készített jogszabály-előkészítő munkaanyagával kapcsolatban a civil szervezetek május 26-áig juttathatják el észrevételeiket és javaslataikat.
Törölték egy kritikus író és blogger mikroblogfiókjait a kínai hatóságok

Előzetes figyelmeztetés nélkül törölték egy kormány-kritikus író és blogger mikroblog-fiókjait a kínai hatóságok - a mikroblogolók szerint célzott elhallgattatásról van szó.
Következő oldal