Nagyszabású T-Home akció
Mától október 18-ig tart a T-Home nagyszabású előfizetés-toborzó akciója, amelynek keretében a tévé- vagy internetszolgáltatást újonnan megrendelő és hűségidőt vállaló ügyfelek között naponta egy 3D-s Samsung Smart tévét, egy 9-es sorozatú Samsung notebookot, egy HTC Flyer tabletet, egy Xbox Kinect játékkonzolt és egy iPhone4 16 GB okostelefont sorsolnak ki.
NMHH-határozat kényszeríti a szolgáltatókat a telefontarifák csökkentésére

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) augusztus végén három új piacelemzési határozatban írta elő a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatókat érintő, a következő másfél évre szóló kötelezettségeket. A mobil-hangpiacon a nagykereskedelmi árakat ez idő alatt a szolgáltatóknak 40%-kal kell csökkenteniük. A hatóság célja, hogy az intézkedések eredményeképpen az előfizetők mind a vezetékes-, mind a mobiltelefonálásért is alacsonyabb díjat fizessenek.
Újabb kombinált csomagok a T-Mobile és T-Home kínálatában

A T-Home és a T-Mobile újabb, vezetékes és mobilszolgáltatásokat egyben kínáló díjcsomagokat vezet be a piacra. A korábbi, négy szolgáltatást magukba foglaló Paletta M és XL csomagok mellett mostantól L méretű csomagot is választhatnak az előfizetők, továbbá, ha lakóhelyükön a műszaki lehetőségek a Magyar Telekom Nyrt. vezetékes internet szolgáltatásainak igénybevételét nem teszik lehetővé, de mobilinternet szolgáltatás elérhető, a tévé és mobiltelefon előfizetésük mellé mobilinternet szolgáltatást is igénybe tudnak venni a Paletta Trio csomaggal.
Áprilisi számok: lassan, de biztosan terjed a széles-sáv
Tízezerrel volt több szélessávúinternet-előfizetés áprilisban, mint az azt megelőző hónapban – derül ki a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb gyorsjelentéséből. A gyorsjelentésben szereplő szolgáltatók által nyilvántartott vezetékes- és kábeltelevízió-hálózatos hangátviteli csatornák száma összességében csökkent, az IP-alapú hangcsatornák száma 2 százalékkal viszont nőtt.
Tavasztól csökkenhet a telefonálás díja

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nemzeti konzultációra bocsátotta a legfrissebb, a vezetékes és mobil piacokat érintő piacelemzési határozattervezeteit. A háromévente megjelenő piacelemzési határozatok a nagykereskedelmi díjak szabályozásán keresztül lehetőséget jelentenek a kiskereskedelmi hívásdíjak csökkentésére.
Rendkívül kedvező vezetékes telefonajánlat a T-Home-tól

A T-Home egyszerű és igen kedvező feltételeket nyújtó vezetékes telefonálási lehetőséget kínál. Az új Hoppá díjcsomaggal nem kell fejben tartani, melyik vezetékes telefonszolgáltatóhoz tartozik az elérendő fél és mikor szeretnénk őt hívni: használatával az összes belföldi, normál díjazású vezetékes, továbbá az alapdíjas T-Mobile – összesen több mint 8 millió – hívószám 0 forintos percdíjjal elérhető, ráadásul mindez napszaktól függetlenül, éjjel-nappal.
Búcsú a második tárcsahangtól

Idén szilveszterig végképp búcsút inthetünk a távhívások tárcsázásánál hallható második tárcsahangnak. 2010. december 31-ig fokozatosan megszűnik a hagyományos vezetékestelefon-hálózatokban a 06-os belföldi, valamint a 00-s nemzetközi előtétszám hívása után több helyen máig alkalmazott búgó hangjelzés.
Vezetékes telefon Androiddal

A Rockchip nevű cég egy Android operációs rendszerrel és érintőképernyővel ellátott „asztali” telefont mutatott be a berlini IFA kiállításon, némileg meglepve a látogatókat.
Nyilvános meghallgatást tart az NHH a szélessávú piacok szabályozásáról
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) június 30-án nyilvános meghallgatást tart a magyarországi szélessávú piacok piacelemzési határozatainak előkészítése érdekében.
T-Home, T-Mobile: vezetékes és mobilszolgáltatások egyben, kedvező havi díjjal!
A T-Home és a T-Mobile június 1-jétől Paletta néven két új, tévézést, vezetékes internet-hozzáférést, otthoni és mobiltelefonálást biztosító, a hazai távközlési piacon különlegességnek számító szolgáltatáscsomagot vezet be. A Magyar Telekom szolgáltatási területén elérhető Paletta M és Paletta XL szolgáltatáscsomagok kedvező havi díj ellenében a távközlési szolgáltatások széles skáláját kínálják, és a csomagban foglalt otthoni telefonról 0 Ft-os percdíjjal hívható minden belföldi Magyar Telekom vezetékes és T-Mobile előfizető.
Telenor néven alakítaná át radikálisan a mobilpiacot a Pannon

Telenor névre vált május 18-án a Pannon GSM Távközlési Zrt. A társaság a névváltással egy időben több új terméket és olcsóbb szolgáltatásokat vezet be, bővíti szélessávú internet kínálatát is, valamint 70 százalékkal csökkenti az uniós adatroaming díjakat.
Tovább hódított februárban a szélessávú internet
Az idén februárban 1,802 millióra nőtt a vezetékes szélessávú internet-előfizetések száma a januári 1,785 millióhoz képest - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH). Ezzel párhuzamosan, fokozatosan visszaszorul a hagyományos vezetékes telefonszolgáltatás.
Red dot és iF formatervezési díjakat nyertek az LG telefonok

Az LG két mobiltelefonját red dot elismeréssel tüntették ki, nem sokkal azután, hogy a vállalat készülékei hét díjat is magukénak mondhattak az iF formatervezési díjátadón.
Januárban is bővült a vezetékes szélessávú piac
2010 januárjában folytatódott a vezetékes szélessávú internetszolgáltatás térnyerése és a hagyományos vezetékes telefonszolgáltatás lassú lemorzsolódása, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).
Szerbiában eladják az állami távközlési céget
Szerbiában várhatóan még az idén eladják a Telekom Srbija többségi állami tulajdonú vezetékes céget, miután elvesztette monopol helyzetét - mondta el egy vasárnap megjelent lapinterjúban a szerb miniszterelnök.
A Telenor nyerte a második szerb vezetékes távközlési koncessziót
A norvég Telenor, 2002 óta a magyar Pannon 100 százalékos tulajdonosa nyerte a második szerb vezetékes távközlési koncessziót - közölte a szerb távközlési szabályozó hatóság, a RATEL.
Csak a Telenort érdekli a második szerb vezetékes szolgáltatói koncesszió
Csekély az érdeklődés a második szerb vezetékes szolgáltatói koncesszióra: keddig csupán a norvég Telenor adott be ajánlatot a koncesszióra - közölte a szerb távközlési szabályozó hatóság, a RATEL. A pályázati határidő szerdán jár le. Az ajánlati árat január 18-ig teszik közzé. Korábban az érdeklődők között volt a VIP Mobile, a Mobilkom-Austria leánycége.
Szerbia vezetékes távközlési koncessziót pályáztat
Az állami Telekom Srbija egyeduralmának megtörésére és a vezetékes távközlési szolgáltatás javítására a szerb kormány pénteken pályázatot hirdetett egy újabb országos vezetékes szolgáltatói koncesszióra.
Vezetékes távközlési koncessziót ír ki Szerbia
Szerbiában egy hónapon belül kiírják a második vezetékes telefon szolgáltatói tendert. Jasna Matic távközlési miniszter a B-92 tévécsatornának adott interjúban elmondta, hogy a tender győztesét még az év vége előtt kiválasztják.
100 milliós bírság a Magyar Telekomnak
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa 100 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot, miután megállapította, hogy a szolgáltató nem az előírásoknak megfelelő kötbérszámítási módot alkalmazott azon ügyfeleivel szemben, akik a határozott idejű szerződések lejárata előtt akarták felmondani vagy módosítani a társasággal kötött előfizetői szerződéseiket.
Következő oldal