Már Atlantában és a Fülöp-szigeteken is jelen van a Sixt rent a car
Európa piacvezető autókölcsönzője folytatja a tavaly megkezdett terjeszkedését az Egyesült Államokban egy új állomás megnyitásával az atlantai repülőtéren. Ugyancsak gyorsan halad a Sixt az ázsiai piac meghódításával, az elmúlt napokban a Fülöp-szigeteket érte el a szolgáltatásaival. A Sixt „meet&greet” és luxusautó szolgáltatása remek árakon érhető el az üzleti ügyfeleknek és a turistáknak is a Manila fővárosi régiójában található 2 irodában – Makati-nál és Manila repülőterén. Egy harmadik állomás is nyílni fog a közeljövőben San Juan Green-ben, amely szintén Manila régióján belül található.
A szakma Oscar-díjának átvételével ünnepelhette cége 100. születésnapját Regine Sixt

Regine Sixt, Európa piacvezető autókölcsönzőjének a tulajdonosa két rangos kitüntetésben is részesült a cége alapításának 100. évfordulója alkalmából tartott múlt heti ünnepségen, Münchenben. Az ITB (a turisztikai ipar nemzetközi tőzsdéje) által szervezett centenáriumi rendezvényen a World Travel Awards szervezet Regine Sixt-nek adományozta az „Az Év Asszonya”, és a cég innovatív marketingjét elismerő „World’s Leading”, vagyis világelső címet is. Ezekre a díjakra úgy tekintenek a szakmabeliek, mint a turizmus iparág Oscar-díjaira.
Testre szabható menüszerkezet a legfrissebb IGO iOS-alkalmazásban

Az iGO primo app legújabb frissítésében - az új menüstruktúrának köszönhetően - az Alapséma és a Klasszikus séma mellett választhatunk egy úgynevezett Intelligens sémát is. Ennél a lehetőségnél a szoftver automatikusan megjeleníti az általunk kiválasztott menüpontokat a térképnézet tetején, melyek három másodperc múlva eltűnnek, ha nem választjuk ki őket. A főmenü ikonját megérintve szintén három fül között dönthetünk: az első a legfontosabb funkciókat tartalmazza, a másodikban minden rendelkezésre álló funkció megtalálható, a harmadik fül tartalma pedig saját ízlés szerint állítható össze.
Az online megoldások lendíthetik fel a magyar autókereskedelmet

Bár a tavalyi év január-augusztus közti időszakához képest idén 4,5%-kal nőtt az új autók regisztrációja hazánkban, mégis csupán az uniós átlag hatodát érjük el az ezer főre jutó újautó-vásárlások terén. Ezen kíván segíteni az alig fél éve debütált Holvegyekautot.hu, melynek segítségével a vevők eddig átlagosan 16 százalékos kedvezményt értek el, miközben jellemzően nem az árban legkedvezőbb márkakereskedői ajánlatot fogadták el.
Intelligens iGO navigáció Becker készülékeken

A United Navigation bemutatta legújabb intelligens navigációs eszközeit, az iGO My way motorra épülő Becker modelleket. Az új, intuitív funkciókat felsorakoztató és a legfrissebb térképeket biztosító, 5 hüvelykes Active 50 és Ready 50 csúcsminőségű műholdas navigációt kínál.
Havidíjas navigáció a Garmintól

A StreetPilot onDemand havi 3 dollárba kerül, és ezért a pénzért olyan navigációt kapunk, mely az autós és gyalogos navigálás mellett a tömegközlekekedés eszközeit is tartalmazza.
Kémprogram az úttesten - avagy mennyire biztonságosak a járművek informatikai rendszerei?

Elkészült az első olyan felmérés, amely a napjaink gépjárműveiben általánossá vált elektromos rendszerek biztonságát vizsgálja. A beágyazott eszközök a járművek majdnem minden részletében használatosak, beleérte a légzsákokat, rádiókat, elektromos üléseket, blokkolásgátlókat, elektronikus érzékelőket (ESP), automatikus menetsebesség szabályozókat (ACC), kommunikációs rendszereket és a kommunikációs rendszereket is. A felmérés nyomán McAfee, a Wind River-rel és az eScrypt-tel együttműködve most közzétette a „Caution: Malware Ahead” (kb. „Figyelem! Kémprogram az úttesten!”) című jelentését a gépjárművek elektromos rendszereinek biztonságával kapcsolatban felmerülő kockázatokról.
iPadra optimalizált TomTom iPhone alkalmazás

A TomTom bemutatta a TomTom iPhone alkalmazás legfrissebb, iPadre optimalizált verzióját. Az iPhone verzióval már rendelkező ügyfelek ingyenesen letölthetik.
Gyorsít, lassít és automatikusan előz az autópályán a BMW új rendszere

Tweetelj, keress és vezess! – Közösségibb navigáció a TomTomtól

Immár sofőrként is biztonságosan tweetelhetik menetidejüket, kereshetnek a legfrissebb utazási ajánlókban, vagy használhatják sofőrbarát módon az Expedia, a TripAdvisor, és a Yelp funkcióit.
Harmadszorra is Superbrands a Sixt
A Sixt Magyarországon 2008 és 2010 után harmadszorra is érdemesnek bizonyult a Superbrands díjra, melyet a márkaerő, ismertség, megbecsültség és tradíció tekintetében élen járó márkáknak osztanak ki évről-évre.
Térképbővítési lehetőség az iGO primo app felhasználóinak iPhone-ra

Új vásárlási opcióval gazdagodott az iGO primo app Magyarország és Románia változata az iTunes-on: az alkalmazáson belül mostantól lehetőség nyílik több ország térképének hozzáadására és ezzel a navigációs terület kiterjesztésére.
TomTom – Mappy: pontosabb térképek

A TomTom több évre szóló együttműködési megállapodást jelentett be a helyhez kötött szolgáltatások terén az európai piacon kulcsszerepet játszó Mappy-vel. Az együttműködés keretében a TomTom pontos, kiváló minőségű térképeket és dinamikus közlekedési információkat szolgáltat majd a Mappy online térképportál számára.
Sixt: tovább korszerűsödik az internetes foglalás; mobil autóbérlés akár QR-kódon keresztül

Amennyiben Ön rendelkezik kétdimenziós vonalkód olvasóval (QR-kód szkennerrel) mobilján, egyszerűen csak szkennelje be a mellékelt kódot, és máris eljut a Sixt portálra, ahol minden korábbinál egyszerűbben, gyorsabban és kényelmesebben foglalhat bérautót mobilról vagy PDA-ról a nap 24 órájában. Az internetes foglalási rendszerben a MySixt varázsló segítségével saját profilt is létrehozhatunk, és sok kirendeltségen soron kívül vehetjük át a slusszkulcsot a Quick-Check-In szolgáltatásnak köszönhetően. A korszerűbb informatikai szolgáltatások mögött kedvező és testreszabható ajánlatok várják a Sixtnél azokat, akik a nyári utazást, a hétvégi kirándulásokat bérautóval tervezik megoldani.
Elhárult az üzemzavar: már újra lehet autópálya matricát vásárolni

A szombaton nulla órakor kezdődött helyi fennakadásokat az autópálya-matrica értékesítés terén műholdas adatátviteli hiba okozhatta. Elsősorban Székesfehérvár környékén, de az ország más részein voltak értékesítési problémák egyes Shell- és OMV-kutaknál, hasonló eset - az állami Autópálya Kezelő Zrt. szóvivője szerint - évente 1-2 alkalommal történik, utoljára tavaly ősszel fordult elő.
Hétvégi webajánló: balatonclassic.hu

A www.balatonclassic.hu oldalnak ezúttal egy jövő hétvégi esemény, a Balaton Classic - Ramad Grand Prix ad aktualitást. Eddig mintegy 80 oldtimer nevezett a június 4-i ralira. A remekműveket persze érdemesebb személyesen megtekinteni, mint a világhálón, a szervezők több helyen is lehetővé teszik a nézelődést az érdeklődők számára. Az útvonal érinti többek között a Káli medencét, a Balaton felvidék tájait és néhány igazán közkedvelt turistavárost (Veszprém, Tihany, Füred, Almádi). A versenyzők – a feledhetetlen hazai táj élvezete mellett – kőkemény harcot vívnak egymással a századmásodpercekért.
Sixt: teljes lefedettség Dél-Amerikában
Jó hír a Dél-Amerikába utazóknak: a Sixt kibővítve jelenlétét a dél-amerikai régióban, mostantól Uruguayban is ügyfelei rendelkezésére áll rugalmas és kényelmes szolgáltatásaival. Személyre szabott kölcsönautó szolgáltatásokkal várja az utazókat a Sixt új irodája: már akár egy napos kölcsönzéstől egészen a hosszú távú, több hónapra szóló szolgáltatásokig. A vállalat flottaszolgáltatásokat is biztosít kis- és középvállalatok számára, beleértve az egészen 36 hónapos időtartamra szóló teljes körű kezelési szolgáltatásokat is.
A Sixt szolgáltatásai már a SkyCourton is elérhetők
A Sixt rent a car 2011. március 28-án megnyitotta irodáját a hónap közepén átadott, világszínvonalú SkyCourt épületben a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Elektronikus piactér magántenderekhez: Hol vegyek autót?

Az autópiacon ma még (de az is lehet, hogy egyre inkább) az ár a döntő tényező: a vásárlók mind nagyobb energiát fektetnek a legjobb ajánlat megtalálásába, miközben a kereskedők számára is egyre nehezebb fizető ügyfélre találni. Ezt teszi egyszerűbbé egy újonnan indult elektronikus piactér, a Holvegyekautot.hu, ahol bárki online tendert írhat ki az új autó vásárlására. A potenciális ügyfelekért a kereskedők nyílt versenyben küzdhetnek meg.
Autóvezetési információk külföldre utazóknak

A külföldön autózó sofőröket segít felkészülni az idegen országbeli vezetésre az Autóbérlés Online 2011. március 1-én elindított Utazási Információs Központja.
Következő oldal