Lezárult a miskolci Digitális Közösség Program második szakasza
Lezárult a miskolci Digitális Közösség Program második szakasza, amelyben a megyeszékhely járásához tartozó települések lakosai pályázhattak térítésmentes laptopokra, és a használatukhoz kapcsolódó oktatásra - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Az NFM tavaly november 22-én hirdette meg a Digitális Közösség Programot azzal a céllal, hogy jelentősen csökkentse a magyarországi digitális írástudatlanságot.
A program első állomásán, Miskolcon tizenhétezer laptopra lehetett pályázni. A miskolciaknak meghirdetett, január 17-én lezárult tenderre mintegy tízezren küldtek be pályázatot laptopok igénylésére. Január végén a programot kiterjesztették a miskolci járás 38 településére is, az ott élők egy hónapon keresztül pályázhattak, ennek a határideje járt most le. A közlemény szerint az első szakaszhoz hasonlóan most is az utolsó napokban érkezett be a jelentkezések csaknem 40 százaléka.
A Programiroda februárban mind a 38 települést érintő roadshow-t szervezett, hogy helyben informálja az ott élőket a lehetőségről és segítséget nyújtson a pályázati adatlapok kitöltésében.
A programba bekerülők a laptopok átvétele mellett olyan informatikai tudást sajátíthatnak el, amelynek köszönhetően új lehetőségek nyílnak meg előttük. Alapfokú számítógép- és internethasználókká válva többek között az ingyenes telefonálás, az elektronikus banki-, kormányzati- vagy közmű-ügyintézés előnyeit élvezhetik, vagyis sok szempontból gyorsabbá, egyszerűbbé, költséghatékonyabbá válik az életük. A program a hátrányos helyzetű diákok tanulmányait, a munkanélküliek és megváltozott munkaképességűek álláskeresését, a munkavállalók munkahelyeinek megőrzését és a kismamák mindennapjait, munkába való visszatérésüket is segíti - olvasható az NFM közleményében.
Vályi-Nagy Vilmos, a tárca infokommunikációért felelős államtitkára január végén Miskolcon tartott sajtótájékoztatón jelezte, hogy a kormány a program országos kiterjesztését szorgalmazza.
Kapcsolódó cikkek
- Számítógépre pályázhatnak a rászoruló családok gyermekei
- Január közepéig lehet pályázni Miskolcon az ingyen laptopokra
- Megkezdődött a netes gyermekbarát tartalmak közötti verseny
- Szülői felügyelet szoftver az új Sony VAIO notebookokon
- Az EU 12,4 milliárddal támogatja a nyelvi és informatikai készségfejlesztést
- Egyre többen vásárolnak hordozható gépet
- Az igazi bajforrás a készülékkel szemben ül - Laptopok, desktopok, szervizek (1. rész)
- Magyar Kiváló Online Gyermektartalom Díj - Meghosszabbított nevezési határidő
- Egymásra lépni tilos!
- A digitális táblák szállítására szeptember 4-éig kell ajánlatot tenni
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.