Újra lehet YouTube Törökországban
Egy ankarai bíróság elrendelte pénteken a YouTube hatósági blokkolásának feloldását. A videomegosztó oldalt egy héttel ezelőtt tették elérhetetlenné, mert felkerültek rá olyan hangfelvételek, amelyeken állítólag a török külügyi és védelmi felső vezetés egy szíriai beavatkozásról tanácskozik. A YouTube nem lett azonnal elérhető, az ankarai bíróság döntése ellen fellebbezhet a távközlési hatóság.
Erdogan a Twitter miatt bosszús
A török miniszterelnök pénteken élesen bírálta a török alkotmánybíróságot, amiért az szerdai ítéletében kimondta, hogy a Twitter internetes közösségi portál blokkolása sérti a szólásszabadságot és elrendelte a szolgáltatás azonnali helyreállítását.
"Természetesen végre kell hajtanunk az alkotmánybíróság ítéletét, de elfogadhatatlannak tartom" - közölte Recep Tayyip Erdogan a sajtó képviselőivel azerbajdzsáni utazása előtt.
A török miniszterelnök úgy vélekedett, hogy a testület "a török nemzeti és erkölcsi értékek" ellenében döntött. Nem a szabadságjogokról van szó, hanem egy amerikai cég érdekeiről - tette hozzá.
A török távközlési hatóság csütörtökön feloldotta a hozzáférést a március 20-án lezárt Twitterhez, miután az alkotmánybíróság egyhangúlag meghozott ítéletében erre felszólította. A kormány azután zárta el a hozzáférést a rövid üzenetekre szakosodott közösségi portálhoz, hogy az terjeszteni kezdte az Erdogan és környezete elleni korrupciós vádakat.
Erdogan korábban azzal fenyegetőzött, hogy "gyökerestül kiirtja" Törökországból az online közösségi hálózatokat. Ezután a távközlési hatóság a Twittert és hozzá hasonlóan a YouTube videomegosztó portált is hozzáférhetetlenné tette. Az intézkedést Neelie Kroes, az EU digitális területért felelős biztosa "egy újabb kétségbeejtő és lehangoló törökországi húzásnak" nevezte, és nyomatékosította, hogy az összeegyeztethetetlen az európai értékrenddel.
hirado.hu
Kapcsolódó cikkek
- A közösségi média hálójában
- Uniós bírálatok özöne zúdul Ankarára a Twitter betiltása miatt
- A legnépszerűbb mobiltelefonos csevegőprogramot is elérte a cenzúra Kínában
- Szakembereket képeznek Kínában az internetes közvélemény befolyásolására
- A török miniszterelnök betiltaná a Facebookot és a YouTube-ot
- Szocsi 2014 - Az arany volt a legnépszerűbb szó a Twitteren
- Szigorítják az internet ellenőrzését Törökországban
- Az internet használatát leginkább korlátozó tíz ország
- A kínai internetre mostantól csak saját névvel lehet videót feltölteni
- Újra elérhető Kínában a Reuters és a The Wall Street Journal kínai nyelvű oldala
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján
A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.
Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!
Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.
Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.
Mitől lesz okos a jövő hálózata
A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.