Samsung Smart & Premium Megoldás Központ nyílt Budapesten

Farkas Norman, 2014. május 5. 09:18

A Samsung megnyitotta Budapest belvárosában, a Váci út 33. szám alatt Smart & Premium Megoldás Központját, mely a fogyasztói igények maximálás kiszolgálása érdekében született. A szervizt, bemutatótermet és ügyfélszolgálatot is magába foglaló üzletben mindenki választ kaphat Samsung termékekkel kapcsolatos kérdéseire, vagy szervizeltetheti készülékeit, és természetesen vásárlásra is van lehetőség.

A dél-koreai gyártó kiemelt figyelmet fordít az ügyfelei elégedettségére, s ennek legújabb bizonyítéka a múlt héten megnyitott Samsung Smart & Premium Megoldás Központ. A főváros központjában, a Váci út 33. szám alatt (a Westend City Centerrel majdnem szemben) várja látogatóit a vadonatúj üzlet, mely nemcsak prémium bemutatóterem, hanem szervizközpont és ügyfélszolgálat is egyben.

 

 

Az ügyfelek igényei

 

A megnyitón mi is részt vettünk, s megtudtuk, hogy a vásárlók nagyon gyakran veszik igénybe a Samsung ügyfélszolgálatát. Gerzsei Attila, a Samsung Smart & Premium Megoldások üzletágának vezetője elárulta, hogy évente 200 ezer hívást és 30-35 ezer e-mail-t fogadnak, a gyártó oldalán elérhető Online Chaten keresztül pedig napi 40-50 megkeresésre válaszolnak. Egyértelmű tehát, hogy a fogyasztók számára fontos a gyártó elérhetősége, hogy gyorsan választ kaphassanak kérdéseikre.

 

A megfelelő rendelkezésre állás és tájékoztatás nem csak a vásárlás után, hanem azt megelőzően is kulcsfontosságú, hiszen azt eredményezi, hogy az ügyfelek nem csalódnak a megvásárolt termékekben. Ha valóban az elégedettség maximalizálása a cél, erre muszáj odafigyelni.

 

A termékek szervizelésénél is kiemelt jelentőséggel bír a gördülékeny kommunikáció és a gyorsaság, hogy a lehető legkisebb kínlódással oldódjon meg az ügyfél problémája. Talán felesleges magyarázni, hogy egy döcögősen előrehaladó javíttatás milyen gyorsan változtathat az adott gyártóról kialakított képünkön.

 

 

A Samsung válasza

 

A Samsung Smart  & Premium Megoldás Központ megnyitása egy mérföldkő a Samsung ügyfeleinek kiszolgálásában. Egy olyan sokoldalú üzletről van szó, ahova számos különböző okkal térhetnek be a fogyasztók, és borítékolható, hogy elégedetten távoznak.

 

A fent említett igényeket mind kiszolgálja az üzlet, ugyanis magába foglal egy prémium bemutatótermet, egy szervizt és egy ügyfélszolgálatot is.

 

Ha vásárlás előtt állunk, a Központban kipróbálhatjuk a legújabb eszközöket, a felmerülő kérdéseinkre pedig szakemberektől kaphatunk azonnali válaszokat. Amellett, hogy megvásárolhatjuk a kiszemelt termékeket, Samsung személyre szabott megoldásait – mint a Prémium Assistance, Samsung termékregisztráció, házhoz megyünk megoldás, távoli segítségnyújtás a televízió- és mobilkészülékekhez, Video-Web Chat-szolgáltatás és a kiterjesztett garancia – is igénybe vehetjük.

 

 

Termékregisztráció és kiterjesztett garancia

 

A Samsung termékregisztrációjának célja, hogy az ügyfelek egyszerűen és gyorsan érvényesíthessék a cég által biztosított jótállási időt, és azt további 2 hónappal meg is hosszabbíthassák. A termékregisztráció mellett kiterjesztett garancia vásárlására is van lehetőség, ami a televíziók, mosógépek és hűtőszekrények mellett 2014 áprilisától már a mobiltelefonokra és táblagépekre is elérhető.

 

Samsung Prémium Assistance & házhoz megyünk szolgáltatás

 

A Samsung Prémium Assistance & házhoz megyünk szolgáltatásának keretében a prémium készülékek esetén a szakemberek a bejelentést követően, a hét bármelyik napján, 24 órán belül felkeresik az ügyfelet otthonában, és amennyiben megoldható, már a helyszínen elvégzik a szükséges beállításokat, javítást. Gerzsei Attila elmondása alapján ezzel a világon egyedül hazánkban elérhető megoldással havonta 500-600 alkalommal élnek a fogyasztók.

 

Video-Web Chat szolgáltatás

 

Az ügyfelek még gyorsabb és emberközpontúbb kiszolgálását teszi lehetővé a Samsung új, XXI. századi megoldásai, így például az úgynevezett Video-Web Chat szolgáltatás is, amely májustól érthető el a Samsung.com oldalon, ahol az ügyfeleknek lehetőségük nyílik a face-to-face ügyfélkiszolgálásra. A Samsunga Smart TV-vel rendelkező ügyfeleknek további kiemelt szolgáltatást biztosít, így a DTV alkalmazáson keresztül a felhasználó át tudja adni a készülék irányítását a szervizes kollégának, aki minden kért beállítást elvégez helyette, emellett tájékoztatja az ügyfelet arról, hogy milyen egyéb beállításokat célszerű elvégezni a készüléken. A „távoli” technikai support megoldás, amely európai országok közül Magyarországon a legnépszerűbb, már a Samsung okostelefonokra is elérhető.

 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36