Rendhagyó informatikai konferencia a Zeneakadémián

Az elmúlt év legnagyobb Wi-Fi bruházásait mutatták be maguk a felhasználók

forrás: Prím Online, 2014. május 8. 12:56

Rendhagyó rendezvény házigazdája volt május 7-én a megújult Zeneakadémia: az elmúlt egy év legkülönlegesebb vezeték nélküli hálózati beruházásait mutatták be maguk az üzemeltető felhasználók az érdeklődőknek. A száraz előadások helyett az impozáns Solti György termet megtöltő vendégek megismerhették a Zeneakadémia, a Wigner Jenő Kutatóközpont vagy éppen a Bárdi Autó informatikusainak sok szempontból különleges, kihívásokkal teli életét – zenei áthallásokkal.

A Zeneakadémia 2013 októberében zárult felújítása egy jövőbe mutató hálózat kialakítását is magába foglalta. Erre büszkén hívta meg Kuti Sándor informatikai vezető – maga is korábbi Zeneakadémia növendék – szakmabeli társait egy rendhagyó délelőttre a D-Link, a T-Systems és a TE Connectivity támogatásával.

A vendégeket Kuti Sándor mellett Huba Jenő (képünkön) a Wigner Központ témavezetője és Kiss Zoltán, a Bárdi Autó informatikai igazgatója vezette végig egy közel fél évszázados informatikai időutazáson, hogy a végén ne is a jelenbe, hanem a jövőbe érkezzenek meg. A jó hangulatról az előadók komolyzenei kötődését bemutató pillanatok gondoskodtak.

 



Az előadások végeztével Kuti Sándor vezette körbe a vendégeket a Zeneakadémia épületében egy sajátos, az informatikai fejlesztéseket is bemutató túrára, melynek különleges pillanata volt az informatikai vezető Pat Metheny feldolgozása a Steinway zongorán.

„Hiány van ma olyan rendezvényekből, ahol a gyártók magukat háttérbe szorítva sikeres projektjeik felhasználóit támogatják, meséljék el ők, honnan hova jutottak fejlesztéseikkel. Milyen nehézségekkel szembesültek és hogyan oldották meg ezeket. A User Certified kezdeményezéssel szeretnénk egy olyan sorozat támogatói lenni, ahol félévről félévre a legnagyobb beruházásokat maguk a felhasználók mutatják be – hiszen ez a mi munkánk hiteles tanúsítványa is.” – foglalta össze Ebinger Norbert, az User Certified 2014: Hálózatok felhasználói szemmel konferenciát tető alá hozó D-Link Magyarország képviselet vezetője.

A sikeres kezdetet követően már az őszi esemény tervezése is megindult, melynek helyszíne a nemrégiben átadott Debreceni Stadion lehet.
 

Kulcsszavak: konferencia Wi-Fi hálózat

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36