A klímaváltozás elleni küzdelembe aktívan bekapcsolódik a Xerox is
Ez az elismerés még a szokásosnál is jobban felértékelődött ezekben a hetekben, amikor mindenki Párizsra figyelt, ahol a hatodik fenntarthatósági világcsúcson, a COP21-en arra keresték a választ, hogyan mérsékelhető a széndioxid-kibocsátás és a felmelegedés mértéke a Földön. Ebben a küzdelemben szerepe van a CDP-nek is, amely a legnagyobb, környezeti kockázatokat összegző adatállománnyal rendelkezik a világon. A szervezet ezeknek az információknak a megosztásával jelentős segítséget nyújthat a városoknak, a vállalkozásoknak és a befektetőknek ahhoz, hogy tudatos döntéseket hozzanak a fenntartható fejlődés érdekében.
A CDP által méltatott Xerox is folyamatosan azon dolgozik, hogy a tevékenységét a környezetvédelmi szempontok maximális figyelembevételével végezze. A cég 2003-ban indította útjára azt a programot, amely az üvegház hatású gázok kibocsátásának csökkentését tűzte ki céljául. Ennek eredménye felülmúlta az előzetes várakozásokat. A vállalat az energiafogyasztásának 31 százalékos, az üveggáz hatású gázok kibocsátásának 42 százalékos csökkentését érte el, ami a számok nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy eddig 210 ezer tonna széndioxid szennyezéstől óvták meg a Földet.
A Xerox idén novemberben a washingtoni Fehér Házban a klímaváltozásról tartott tanácskozáson is részt vett és aláírta a klímaváltozás megfékezése kapcsán megfogalmazott ajánlásokat összegző memorandumot. Ezen túlmenően ebben az évben ismét helyet kapott a Dow Jones Fenntarthatósági Index listáján, amely elismerést két egymást követő esztendőben sikerült elérnie. Továbbá 2015-ben, immár nyolcadik alkalommal beválasztották az FTSE4Good indexsorba is. Ez a tőzsdei mutató azoknak a cégeknek a teljesítményét méri, amelyek megfelelnek a vállalati felelősségvállalás széles körben elfogadott követelményeinek, beleértve ebbe az emberi jogokat, a környezetvédelmet, illetve a társadalmi-és a döntéshozói körök bevonással összefüggő elvárásokat.
Kapcsolódó cikkek
- Mintegy 500 millió forintból vált energiatakarékosabbá egy magyar számítástechnikai cég
- Az eltüntethető elektronikával kísérletezik a Xerox
- IDC: Vezető szolgáltató a Xerox
- Új irodai applikációval vet véget a papír korszaknak a Xerox
- A tengerből is ihatunk vizet a GE miniatürizált, 3D-nyomtatott gépének segítségével
- A jövő internetes rendszerét fejlesztik a Xerox kutatói
- A távmunkát segítő fejlesztések a magyar Xeroxnál
- Védelem alá helyezi a nyomtatókat idehaza is a Xerox
- Nyomtatott chipekkel veszi fel a harcot a hamisítás ellen a Xerox
- Okosváros alkalmazást tesztelnek Budapesten
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.