Huawei stratégia a digitális okoskorszakra

forrás: Prím Online, 2017. április 14. 08:53

A Huawei Fogyasztói Üzletága bemutatta a digitális okoskorszakra vonatkozó készülékstratégiáját a Sencsenben tartott 14. Huawei Global Analyst Summit elnevezésű rendezvényen. 

A vállalat a felhasználói élmény átformálása érdekében okoseszközeinek fejlesztése során két technológia, az intelligencia és az interakció forradalmára összpontosít a jövőben. A Huawei szerint hamarosan a technológiai forradalom újabb időszakába, az „Intelligens Korba” lépünk, amelyben kifinomultabbá válik az emberek és készülékek közötti kapcsolat, a mesterséges intelligencia (MI) eljövetele még okosabb és hatékonyabb kapcsolattartási módokat tesz lehetővé a készülékekkel. A MI segítségével az okostelefonok valódi szupertelefonokká válnak majd, az emberi érzékelés pedig új magasságokat érhet el.

 

 

„Két technológia, az intelligencia és interakció forradalmai hajtják előre a felhasználói élményeket” – mondta Sao Yang, a Huawei Fogyasztói Üzletágának stratégiai marketingért felelős igazgatóhelyettese. „A mesterséges intelligenciával kapcsolatos innovációk az intelligencia forradalmához vezetnek, amely a digitális és a fizikai világot is új, előre nem látható irányokba formálja majd át. Az ember és készülék közötti interakció folyamatosan fejlődik, a VR/AR-hoz hasonló technológiák pedig a még természetesebb interakción keresztül újfajta készülékélményt biztosítanak számunkra.  A Huawei jelenleg is aktívan fejleszti a korszerű 5G, AI, VR/AR technológiákat, és elkötelezett az intelligens készülékélmény tömeges kifejlesztése mellett” – tette hozzá Yang.

 

A vállalat szerint a mesterséges intelligencia segítségével az okostelefonok valódi szupertelefonokká (Superphone) válnak majd, 2025-re a felhasználók 90 százaléka élvezi majd szupertelefonok személyre szabott és intelligens szolgáltatásait.

 

A Huawei már korábban kifejlesztett széleskörű észlelés-intelligenciával, kognitív-intelligenciával és számítási-intelligenciával rendelkező hardvereket, valamint nagy teljesítményű mesterséges intelligenciával bíró rendszert, amely mind a szoftver-hardver-, mind a készülék-felhő interfészek területén hasznosítani tudja az erősségeit. A vállalat továbbá a szenzoros algoritmusok, a számítógépes látás, a keresőmotoros technológiák és a szemantikus megértés területein is technológiai áttöréseket ért el, valamint kifejlesztette az Intelligens Asszisztenst, amely számos egyedi helyzetben képes intelligens szolgáltatásokat nyújtani a felhasználónak. A Huawei Honor 2016. decemberében indította el Huawei Magic okostelefonját, mely hasznosította a Huawei mesterséges intelligencia területén elért legfrissebb eredményeit is.

 

 

Előretörés a fogyasztói felhőszolgáltatások terén

A rendezvényen a vállalat ismertette a Huawei Fogyasztói Felhő Szolgáltatás alapján épített ökoszisztémát is, amelynek középpontjában a felhasználói élmény áll. A vállalat célja, hogy szerte a világon magas minőségű felhő-alapú szolgáltatásokat biztosítson a felhasználók számára és fenntartható felhő-alapú szolgáltatási ökoszisztémát alakítson ki a Huawei készülékek számára. A Huawei jelenleg hét vezető felhő alapú szolgáltatást nyújt felhasználóinak, köztük a Huawei Theme Store-t, a Magazine Unlock-ot, a HiCloud-ot, a SkyTone-t, a Huawei Pay-t, a HiApp-ot és a Huawei Videos-t.

 

„A Huawei Fogyasztói Felhő Szolgáltatása több mint 200 országban és régióban érhető el, felhasználóinak száma 2016-ban meghaladta a 210 milliót” – mondta Jervis Su, a Consumer Cloud Business Unit igazgatója. A Huawei Fogyasztói Felhő Szolgáltatások 2016 végére már 220.000 regisztrált fejlesztővel rendelkezett, ami 70%-os növekedést jelent a 2015-ös évhez képest A Huawei Fogyasztói Felhő Szolgáltatások partnereinek együttes bevétele elérte a 400 millió amerikai dollárt, a teljes theme fejlesztői bevétel 251 százalékkal, a teljes játékfejlesztői bevétel pedig 200 százalékkal növekedett. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36