Házhoz jön a Huawei a javítandó prémium készülékekért
Júliustól az ország egész területén elérhető új, Háztól házig szerviz szolgáltatást indított a Huawei. A vállalat egyes prémium okostelefonjaihoz igényelhető szolgáltatás lényege, hogy a készülékekért házhoz jön a futár, majd azokat a szervizelést követően házhoz is szállítja. A garanciális javítások esetében a telefonok feladása és házhozszállítása egyaránt ingyenes.
A Huawei új szolgáltatását igénylő ügyfeleknek ezentúl nem kell személyesen bemenniük a szervizbe vagy a Huawei átvevőpontos postahelyekre, ha a készülékeiket szeretnék megjavíttatni. A Háztól házig szerviz telefonon igényelhető, a szervizeléshez szükséges adatokat és információkat a hívás alkalmával veszik fel. Amennyiben a bejelentés hétköznapon 14 óra előtt történik, úgy a Háztól házig szerviz akár már a következő munkanapon fel tudja venni a készüléket, illetve a futárral lehetőség van a munkafelvételi lapon szereplő, előzetesen telefonon rögzített adatok egyeztetésére vagy módosítására is.
„A Huawei célja, hogy termékeivel és szolgáltatásaival jobbá, könnyebbé tegye a felhasználók életét. Ezért döntöttünk úgy, hogy elindítjuk a Háztól házig szervizt, amely biztosítja a garanciális javítást olyan ügyfeleink számára is, akiknek nincs idejük vagy lehetőségük személyesen szervizbe vinni telefonjukat, vagy a Posta Pontokon keresztül feladni azt” – mondta el Seth Wang, a Huawei Technologies Hungary fogyasztói üzletágának vezetője.
A Háztól házig szolgáltatás jelenleg a Huawei következő készülékeihez vehető igénybe: Huawei P10, P10 Plus, Mate 9, PORSCHE DESIGN Mate 9, Honor 8 Pro, valamint a Honor 9. A szolgáltatás a 06 80 HUAWEI (06 80 482934) telefonszámon érhető el, minden nap 8 és 20 óra között. Az eszközök szállítását a Huawei szerződött szervizpartnere végzi. További információ az alább oldalon található: haztolhazig.huawei.hu
Kapcsolódó cikkek
- Huawei kutatás az okostelefonnal kapcsolatos nyaralási szokásainkról
- Huawei: 2025-re már közel 100 milliárd IoT eszközt tartunk majd számon
- 186 százalékos növekedés a prémium kategóriás Huawei okostelefonok szállításában
- Gyorstöltő a Huawei-től
- A Huawei nyert a fotós szakma „Oscar-gáláján"
- A Huawei okostelefon szállításai 21,6 százalékkal növekedtek 2017 első negyedévében
- Reklámfilmet készített a Huawei
- Huawei stratégia a digitális okoskorszakra
- Hosszú Katinka lett a Huawei új kampányának arca
- Szerdától előrendelhető a Huawei csúcstelefonja
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.