Itt a Black Friday – közel 3,5 millióan számítanak rá
A Black Friday már tavaly bevette Magyarországot, idén pedig tovább nő a tét: 2017-ben több, mint 3,3 millió felnőtt magyar internetező tervezi, hogy vásárol Black Friday akciókban. Ha minden tervezett vásárlás megtörténne, az akciókban realizálódó potenciális forgalom elérné a teljes tavalyi online kereskedelmi forgalom negyedét – derül ki az eNET Internetkutató friss, a napokban zajlott online kutatásából.
Lecsap az országra a Black Friday
Alig, hogy a Black Friday betette a lábát Magyarországra, szinte azonnal gyökeret is vert: az internetezők körében szinte mindenki hallott már róla, és a vásárlók egyre nagyobb tömegét érinti. Tavaly közel 2,1 millió felnőtt magyar internetező vásárolt ezen akciókban, idén már meghaladja a 3,3 milliót azoknak a száma, akik tervezik, hogy akár online, akár offline módon, de igénybe veszik a kínált akciókat. A netezők számára a Black Friday is inkább online működik: a vásárlást tervezők fele mindkét módon vásárolna, de harmaduk csak online, és tizedük csak offline.
Bár nagy az a vásárlói tömeg, amit a Black Friday meg tud mozgatni, mégsem kíséri az akciókat erőteljes tudatosság. A legtöbben megnézik ugyan az akcióhoz kapcsolódó weboldalakat, boltokat, de négyből csak egy internetező készül előre átgondoltan, megtervezetten a leárazásokra. A netezők ötöde épp csak ránéz az akciókra, minden tizedik netezőt pedig hidegen hagyja a Black Friday.
Játék, ajándék, háztartásigép és konyhafelszerelés a sláger
Közeledik a karácsony, és ez rányomja a bélyegét a Black Friday-es vásárlásokra is, legtöbben játékot/ajándékot és háztartási gépeket, konyhafelszerelést terveznek vásárolni. Toplistásak még a szórakoztató elektronikai eszközökre és a ruházatra vonatkozó vásárlási tervek is. Öt potenciális Black Friday vásárlóból egy számít arra, hogy mobiltelefont, drogériai terméket/szépségápolási cikket, illetve könyvet fog majd vásárolni ezeken a napokon.
A TOP5 webshop, bolt, ahol Black Friday idején leginkább vásárolni terveznek az internetezők az eMAG, a MediaMarkt, az eDigital, a Mall.hu és a Tesco (az említések sorrendjében).
A teljes éves forgalom negyede?
A vásárlást tervezők átlagosan kb. 36 000 Ft értékben szándékoznak költeni a Black Friday napokon. Ez az átlagos költés a potenciális vásárlók számára kivetítve várhatóan nagyságrendileg 120 milliárd forintos forgalmat generálhatna – amennyiben valamennyi vásárlási terv megvalósulna. Csak összehasonlításképpen: ez a 2016-os teljes hazai online kereskedelmi forgalom (427 milliárd forint) 28%-át tenné ki!
A vásárlók tömeges késésekre számítanak
A Black Friday kapcsán elkerülhetetlenül felmerülő kérdés, hogy vajon a hatalmas rendelés-állománnyal hogyan birkózik majd meg a Posta, illetve a futárszolgálatok. Az internetes médiát és az embereket napok óta lázban tartják a Magyar Postának a megnövekedett csomagfeladásra adott megoldási eszközei. Az internetezők fele hallott arról, hogy a Posta a külföldről rendelt csomagok kapcsán figyelmeztetést adott ki, hogy legalább két hónappal karácsony előtt érdemes megrendelni ezeket, ha levélpostai kézbesítést választanak a vevők. (A Posta egy ügyfél által feladható napi csomaglimitjének bejelentése az adatfelvétel időszakában történt, így az erre való lakossági reakciókat sajnos a kutatás eredményei még nem tartalmazzák.)
A Black Fridayben rendelt és a későbbi karácsonyi csomagok kiszállításával kapcsolatban is borúlátók az internetezők: mindkét időszakot érintően négyből hárman biztosnak vagy valószínűnek tartják, hogy idén is tömeges késésekre számíthatunk ezen küldeményeknél.
Előrehozott vásárlások, futárszolgálatos kiszállítás
Már a tavalyi Black Friday után és a karácsonyi időszakban is borzolták a kedélyeket a tömegesen előforduló késedelmes kiszállítások – az eNET akkori kutatása szerint a probléma közel 900.000 online vásárlót érintett. Vajon hatottak-e, és ha igen, akkor hogyan az akkori történések az online vásárlások jelenlegi gyakorlatára?
Az online vásárlók körében a lehetséges probléma-elkerülési stratégiák közül a tavalyi késedelmes szállítások leginkább a vásárlások korábbra időzítését, valamint a kiszállítási mód/futárszolgálat körültekintőbb megválasztását hozzák magukkal. Kevéssé, de jellemző az is, hogy inkább személyesen tervezik átvenni a csomagjaikat, mintsem, hogy kiszállítókra bízzák azokat. Szerencsére azonban a tavalyi csomagkésések nem roppantották meg alapjaiban a webáruházakba, illetve az online vásárlásba vetett bizalmat. Csak kevesen jelezték, hogy nem fognak rendelni olyan webáruháztól, ahonnan tavaly késve jött meg a csomag, illetve, hogy egyáltalán nem fognak a karácsonyi időszakban online ajándékot rendelni.
Akik szoktak interneten vásárolni, azok négytizedének a vásárlási szokásait egyáltalán nem befolyásolják a tavalyi év vonatkozó történései – a Black Friday akciókban online vásárolni tervezők harmadáról (36%) mondható el ugyanez.
Mindenesetre, egyelőre az online Black Friday vásárlóknak sincs jobb ötletük, mint bízni a futárszolgálatos házhozszállításban (80%-uk futárszolgálati kiszállítást választana a Black Fridayben rendelt csomagjához), és bizakodni abban, hogy idén a logisztikai szolgáltatók jobban teljesítenek.
eNET Internetkutató
Kapcsolódó cikkek
- Fogyasztóvédelmi tanácsok online vásárláshoz
- Az eMAG-on idén akár 70 százalékos árengedményeket is találhat Black Friday napján
- E-kereskedelem Európában
- E-kereskedelem Európában
- Száguldanak a magyar webshopok
- Látványos eredményt hoztak az e-kereskedelemben végzett fogyasztóvédelmi ellenőrzések
- Az iskolakezdés már nemcsak a szülők pénztárcáját terheli
- Már külföldre is adhatunk el online, akár százezrekért
- A nomád, a játékos és az üzletkötő: három fogyasztói személyiségtípust azonosított az új kiskereskedelmi tanulmány
- Így többszörözd meg forgalmad a Black Friday-en
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.