Fontos az okostelefon a párkeresésben, de ha más nyomkodja, idegesít
A magyarok több mint fele fontos eszköznek tartja az udvarlás során az okostelefont, 62 százalékuk szerint pedig a párkapcsolat építésében is jelentős szerepe van a mobilunknak – derül ki a Huawei és az Ipsos 12 európai országban – köztük Magyarországon – végzett kutatásából.
A felmérés szerint a magyarok negyede használja flörtölésre az okostelefonját, amely azonban olykor veszekedés forrása is lehet: a válaszadók 42 százaléka vitatkozott már a párjával azért, mert az túl sokat használta a mobilját. A kutatásból az is kiderült, hogy a magyarok túlnyomó többsége őszinte a szerelmével: mindössze a megkérdezettek 11 százalékának van olyan tartalom a mobilján, amelyet soha nem mutatna meg a párjának.
A Huawei 12 európai országban* több mint hatezer felhasználó – köztük 501 magyar okostelefon tulajdonos – bevonásával 2018 januárjában végzett kutatásában többek közt arra kereste a választ, hogy az okostelefon-használat hogyan hat a felhasználók társas kapcsolataira.
Randizni sem megyünk a mobilunk nélkül
A felmérés szerint a telefonunk szinte minden fontos pillanatban velünk van, legyen szó a munkahelyünkről, családi ebédről, mozizásról, randiról vagy éppen egy házibuliról: a magyarok 48 százaléka randizás közben is szereti a közelben tudni a készülékét, kétharmaduk pedig a baráti összejövetelek során is az asztalon maga mellett, vagy a zsebében tartja a telefonját. A válaszadók közel harmada, ha moziban ül, és üzenetet kap, még a film vége előtt elolvassa, és mindössze a magyarok 3 százaléka hagyja otthon a telefonját, ha randevúzik.
Az zavar minket, ha más nyomkodja
Ennek ellenére a megkérdezettek túlnyomó többségét társas együttléteik során idegesíti, ha valaki inkább az okoskütyüjével foglalkozik: a magyarok 72 százalékát zavarja, ha a beszélgetés közben a másik fél az üzeneteit ellenőrzi, 58 százalékukat pedig az is, ha egy telefonhívás miatt szakítják meg velük a társalgást.
A kutatásból az is kiderült, hogy a válaszadók 42 százalékának volt már párkapcsolati vitája az okostelefon túlzott használata miatt, sokan viszont azt nem viselik el, ha a párjuk hosszabb ideig nem elérhető: a magyarok 38 százaléka veszekedett már azért a kedvesével, mert az nem reagált a hívására vagy az üzenetére.
Bizalom. Játék?
Vannak olyan dolgok is bőven a telefonunkban, amibe nem szívesen engedünk betekintést még a hozzánk legközelebb állók számára sem: a megkérdezettek 11 százalékának van olyan dolog a telefonján, amit soha nem mutatna meg a házastársának, szerelmének, 35 százalék pedig nem venné jó néven, ha a telefonjában rejtegetett „titkai” a szülei, illetve a családtagjai tudomására jutnának.
#Love
A kutatásban résztvevők közel kétharmada ugyanakkor kifejezetten fontosnak tartja a párkapcsolat építésében az okostelefont, a magyarok 51 százaléka szerint pedig az udvarlás során is jelentős szerepe van a mobilunknak. A válaszadók közel 40 százaléka úgy véli, ha a telefonunkon próbálkozunk, az egyenesen megkönnyíti a párkeresést – 15 százalékuk konkrétan használta is párkeresésre az elmúlt évben az okostelefonját –, 10 százalékuk pedig különféle randi alkalmazásokat is használ ebből a célból. A magyarok 43 százaléka szerint pedig a meglévő románc életben tartásában is jelentős szerepe van az okoskütyünknek. Azzal a megkérdezettek háromnegyede egyetértett, hogy egy távkapcsolat fenntartásában nélkülözhetetlen az okostelefon.
A magyarok több mint negyede a flörtölésben is számít a készülékére, ami egyébként elmarad az európai átlagtól (39 százalék).
Van egy dolog, amiben még a szerelemnél is fontosabbnak tartjuk a telefont: a válaszadók 81 százaléka szerint a mobil a barátságok ápolása szempontjából elengedhetetlen.
A Huawei a kutatáshoz kapcsolódóan idén Valentin-nap alkalmából #OdaVagyokÉrted hashtaggel indít közösségi média kampányt azért, hogy a felhasználók az okostelefonok világában se feledkezzenek meg azokról, akik számukra a legfontosabbak.
______________________
* A 2018 januárban felvett felmérésben Magyarországon kívül Ausztria, Horvátország, Szlovénia, Szerbia, Románia, Bulgária, Lengyelország, Dánia, Törökország, Csehország és Görögország felhasználóit kérdezték.
Kapcsolódó cikkek
- A Huawei Mate 10 Lite frissítésével biztonságosabb lesz az arcképes képernyő-feloldás
- Napi 20 órán át van velünk a mobilunk, mégsem tartjuk magunkat függőnek
- A P Smart is új Huawei FullView kijelzővel érkezik
- Átalakulóban az autópálya matrica vásárlási szokásaink
- eNET - Telekom kutatás az okostelefon- és mobilinternethasználati szokásokról
- A Huawei okosmérlege méri a testzsír százalékot és a csontok ásványi anyag tartalmát is
- Már előrendelhető a Huawei új intelligens készüléke
- A Huawei először mutatott be Lite verizót a Mate sorozatból
- Mesterséges intelligencia platformú okostelefon a Huawei-től
- Okostelefonos fotós tanfolyamok és fogadóórák a Huawei Akadémián
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.