Átadták az Év E-sport díjait a hétvégén

forrás: Prím Online, 2019. június 2. 12:19

Kihirdették a K&H Év E-sport díjak nyerteseit a budapesti PlayIt rendezvényen. A 12 díjazottat egy 27 fős szakmai zsűri választotta ki a közel 300 jelölt közül, a közösségi szavazatok és szakmai szempontok figyelembe vételével.

Az eltökéltség, a kitartás és a kiváló teljesítmény alapján díjazták az e-sport kiemelkedő tehetségeit és kiválóságait, úgy mint az év csapatát, játékosát, kommentátorát, menedzserét, az év felfedezettjét, valamint életműdíj kategóriában is osztottak ki díjat.

 

2014 óta minden évben elismerik az e-sport hazai kiválóságait, így idén 12 kategóriában hirdették ki a K&H Év E-sport díjak nyerteseit: az év csapata, játékosai, kommentátora, menedzsere, felfedezettje, közönségdíjasai mellett életműdíj kategóriában is osztottak ki díjakat az eddig elért eredmények, a kitartó munka és eltökéltség alapján. A hazai e-sport közösség választotta ki a jelölteket, akik közül a szakmai vezetők kategóriánként három-három jelöltet juttattak tovább, majd egy 27 tagból álló szakmai zsűri szavazta meg a nyerteseket.

 

„A K&H tavaly óta támogatja a hazai e-sportot, így névadói voltunk a K&H e-kupa FIFA 19 versenynek, az idén áprilisban véget ért Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságon pedig két játék névadó támogatójaként is díjaztuk a legjobb csapatokat és e-sportolókat. Az e-sportra mint a jövő sportjára, az ebben legjobban teljesítő e-sportolókra pedig mint a jövő bajnokaira, tehetségeire tekintünk. A K&H Év E-sport díjakkal 12 kategóriában, több mint 300 jelölt közül, az eltökéltséget, kitartást és kiváló teljesítményt ismertük el a közösségi szavazatok és szakmai szempontok figyelembe vételével” – mondta el Horváth Magyary Nóra, a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságot támogató K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

 

 

K&H díjat kaptak:

  • K&H Év E-sportolója csapat kategória: Nice Gaming
  • K&H Év E-sportolója játékos FPS kategória: Birgány „Raisy” Adrián
  • K&H Év E-sportolója játékos MOBA kategória: Subicz „bluerzor” Dániel
  • K&H Év E-sportolója sportjáték játékos kategória: Bereznay Dániel
  • K&H Év E-sportolója játékos RTS/kártyajáték kategória: Penha Felizardo „Penhadani” Dániel
  • K&H Év E-sport menedzsere/edzője kategória: Riczy „noizR” Dániel, Nádudvari „Robág” Gábor
  • K&H Év E-sportolója különdíj kategória: Bányai Fanni, Rab Árpád, Mikó Lóránt, Zöld Donát
  • K&H Év E-sportolója közönség díj játékos: Kiss “Vizicsacsi” Tamás
  • K&H Év E-sportolója közönség díj kommentátor: Kárpáti „Buci” András
  • K&H Év E-sport kommentátora kategória: Kárpáti „Buci” András
  • K&H Év E-sport Felfedezettje: Bereznay Dániel
  • K&H E-sport Életműdíj: Török „KODIAK” Balázs

 

„Örömteli  számunkra, hogy a hazai e-sport életében immáron ötödik alkalommal ismerhettük el a kiválóságokat. A beérkezett rekordszámú jelölés és a díjazottak eddigi eredményei is azt mutatják, hogy bár sokan még csak most ismerkednek ezzel a területtel, Magyarország már most szép eredményeket tett le az asztalra, és nemzetközi szinten is elismert e-sport kiválóságaink vannak. A Magyar E-sport Szövetség a továbbiakban is arra törekszik, hogy ismert és elismert legyen az a munka, amit e-sportolóink és e-sport szakembereink a hazai elektronikus sportért tettek, tesznek nap mint nap" - mondta el Biró Balázs, a Magyar E-sport Szövetség elnöke a díjak átadásakor.

Kulcsszavak: PlayIT e-sport

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36