A koronavírus átszabta az ételrendelési piacot is
A járvány alatt rengeteg vendéglátóegység morzsolódott le, miközben megrohamozták a Falatozz.hu online ételrendelő portált az új éttermek és megrendelők, illetve nőtt a kosárérték és az online fizetések aránya.
A Falatozz.hu országos ételrendelő portál elkészített egy átfogó összegzést a vírussal kapcsolatos tapasztalatairól. A március közepétől május végéig tartó – koronavírussal és karanténnal fémjelzett – időszakban jól látható, hogy megsínylette a vendéglátás a benti fogyasztás átmeneti megszüntetését. A március előtt regisztrált éttermek 22%-a zárt be a vírus miatt, de ezen vendéglátóegységek 2/3-ának sikerült azóta újranyitnia a korlátozások feloldása után.
Emellett 150%-kal növekedett az újonnan jelentkező éttermek száma. Sok olyan egység is jelentkezett, hogy szeretne házhoz szállítani a kényszerhelyzet miatt, akik eddig nem vitték ki futárral az ételeiket. Az éttermek talpon maradásának egyetlen záloga az volt – ha nem zártak be pár héttel a kijárási korlátozást követően –, hogy amint a vendégek nem mehettek hozzájuk, akkor ők mentek a vendégekhez. Ez a plusz szolgáltatás azonban úgy tűnik, azóta is bevált, hiszen az újonnan csatlakozott éttermek 10%-a szüntette csak meg a kiszállítást annak hírére, hogy ismét be lehet ülni az éttermekbe.
Ám nemcsak a vendéglátás szektor szokásait borította fel a Covid-19, hanem a vendégekét is: a Falatozz.hu-n a kritikus időszakban az új megrendelők száma 59%-kal növekedett. Rengeteg embernek kellett otthonról dolgoznia, miközben nem volt ideje ebédet készíteni, ráadásul nem mindenki vállalta a kockázatot, amely a boltban való vásárlással járt. Ezzel szemben az érintésmentes ételrendelés biztonságos alternatívát jelentett a vírus idején.
Mivel többet voltak otthon az emberek, és komplett családok kényszerültek hónapokra a négy fal közé, nem meglepő az sem, hogy többet költöttek ételre. A korlátozások alatt az átlagos kosárérték 12-15%-kal nőtt (márciusban februárhoz képest 4.5%-os, míg áprilisban már 8%-os volt a növekedés). Mindeközben az online fizetések aránya átlag 26%-kal emelkedett, vírusbiztonsági okoknak is köszönhetően.
A Falatozz.hu diszpécserei arról számoltak be, hogy sokan olcsó napi menükkel vagy pékáru-szállítással próbáltak boldogulni az átmeneti időszakban. Sőt, akadtak olyan éttermek is, akik kifejezetten "Maradj otthon akcióval" vagy "Karantén menüvel" csalogatták a potenciális megrendelőket.
A nehézségek mindenesetre online szemléletváltással és digitális fejlődéssel is kéz a kézben jártak, miközben új szolgáltatásokkal bővült számos étterem profilja.
Kapcsolódó cikkek
- Ingyenes segélyvonal egészségügyi dolgozóknak
- Az egészségügy új korszaka – globális robbanás a távgyógyításban
- Önkéntes alapon térhetnek vissza a Magyar Telekom munkavállalói az irodába
- A gazdaság túlélését az egyszer használatos termékek is segítették
- Azért fizet egy budapesti étterem, ha nem lájkolod őket
- Még a járvány sem fogott ki a szerelmeseken
- A válságban tovább erősödik a digitális kommunikáció, de a kilábalás lassú lesz
- Nem úgy zajlik majd ősztől az oktatás, ahogy megszoktuk
- Mi vár a mobiltelefon kiegészítők piacára idén?
- Hálakoncert az egészségügyi dolgozóknak
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.