SmartManFest: bepillantást nyerhetnek az érdeklődők a digitalizáció világába a Széchenyi-egyetemen
Az ipar 5.0 innovációs és technológiai átmenet, valamint az ipari fokozatváltás a témája a Széchenyi István Egyetem programjának, amelyet a hagyományteremtő céllal életre hívott Smart Manufacturing Festival keretén belül rendeznek a győri kampuszon és az egykori kekszkockában, vagyis az egyetem Győri Innovációs Parkjában. Az érdeklődők március 6-án izgalmas előadások és laborlátogatások keretében pillanthatnak be a digitalizációs innovációk világába.
A SmartManFest az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség (NTPSZ) által életre hívott programsorozat, amelynek keretében a magyar ipari nagyvállalatok, kis- és középvállalkozások, felsőoktatási intézmények és kutatóhelyek ajtót nyitnak a nagyközönség számára, és betekintést engednek az ipari digitalizáció lebilincselő világába. Több mint 30 helyszínen közel 50-féle program várja a látogatókat február 26. és március 8. között. A programsorozat során a technológiai újításokra, ipari digitalizációs megoldásokra kíváncsi érdeklődők modern, okosgyártással működő vállalatok működéséről, valamint a témában élenjáró felsőoktatási intézmények fejlesztéseiről is képet kaphatnak.
A Széchenyi István Egyetem március 6-án szerdán rendezi programját, amelyben az innovatív digitális megoldások kerülnek előtérbe. Az intézmény elkötelezett a modern technológiák és a fenntarthatóság iránt, amely kutatás-fejlesztési tevékenységét is meghatározza. Délelőtt, 10 és 12 óra között panelbeszélgetést rendeznek a Győri Innovációs Parkban, vagyis a résztvevők a közelmúltban teljesen megújult egykori kekszgyári épületet belülről is megismerhetik.
Az egykori kekszgyári kockaépület teljesen megújulva szolgálja a tudományt és az innovációt a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjaként. (Fotó: Adorján András)
A „Digitális innováció a győri Science Parkban” című rendezvény moderátora dr. Kovács Ákos (Digitális Fejlesztési Központ), előadói: dr. Ballagi Áron (Automatizálási és Mechatronikai Tanszék – Járműipari Kutatóközpont), Szántó Norbert (Automatizálási és Mechatronikai Tanszék – Járműipari Kutatóközpont – Digitális Fejlesztési Központ), dr. Szalai Szabolcs (Járműgyártás és Technológia Tanszék), dr. Fodor Dénes (Teljesítményelektronika és villamos hajtások Tanszék) és Lukács Balázs (Digitális Fejlesztési Központ).
13 órától laborlátogatásokat tartanak a győri kampuszon, amelyek során megismerhető a Kiber-fizikai Gyártórendszerek Laboratórium, a Rádiófrekvenciás Vizsgálólaboratórium, a Távközlés-informatika Laboratórium és a Drónlaboratórium, valamint a Mobilis Interaktív Élményközpont tevékenysége.
A SmartManFest tehát mindenki számára nyitott, de regisztrációhoz kötött, legyen akár egyetemista, akár kis- és középvállalkozó, a szakma részese vagy a szakmán kívülről érkező látogató. Regisztrálni a https://smartmanfest.hu/regisztracio/ címen lehet.
Kapcsolódó cikkek
- Hogyan járul hozzá a digitalizáció az energiaköltségek csökkentéséhez?
- Országos sikert aratott a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata a távközlési versenyen
- Segítő kódok: önkéntes programozók segítik a fogyatékkal élő emberek munkához jutását
- Mesterséges intelligenciát alkalmaz a Széchenyi-egyetemen fejlesztett mezőgazdasági robot
- A Széchenyi István Egyetem kutatómérnökei segítik az intézmény bajnokesélyes raliversenyzőjét
- Nagy sikerű pénzügyi esettanulmányi versenyt rendezett a Széchenyi István Egyetem
- Digitális átállás: néha nem árt egyet hátra lépni
- Jelentős támogatást nyújt a Rheinmetall a győri Formula Student hallgatói csapatnak
- Digitális átalakulással őrizhető meg az agrárium versenyképessége
- Az aszfaltcsíkon születő bajnokokat segíti versenymérnökként a Széchenyi-egyetem volt hallgatója
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.