Hogyan védekezzünk a számítógépes bűnözők ellen?
Hardver és szoftver tűzfalak
A hardver alapú védelem előnye, hogy nem kell telepíteni. A működtető rendszer erőforrásai úgy vannak összeállítva, hogy azok a legjobb teljesítményt adják. Az eszköz általában kisebb méretű, az általános hardvereknél könnyebben elhelyezhető. Nem szükséges hozzájuk monitor, billentyűzet stb. A kezdeti költségek viszont nem túl alacsonyak, így alkalmazását inkább a közepes és nagyobb cégeknek, vállalatoknak ajánljuk – mondta Imre.
A szoftveres tűzfalak előnye az alacsonyabb induló költség és nem szükséges külön menedzsment gépet üzemeltetni. Kisebb viszont a teljesítményük, azaz nagyobb mértékben lassítják a rendszereket, mint a hardver alapúak. A használathoz a programot telepíteni kell és ha igény van a teljesítmény növelésére, a működtető hardvert kell nagyobb kapacitásúra cserélni – fűzi hozzá Kiss Szabolcs.
Az viszont biztos, hogy mindkét védekezési forma hatékonyan óv a hackerek támadásaitól és igényeink, illetve pénztárcánk szerint széles skálában választható megfelelő megoldás a magyar piacon – teszik hozzá a szakemberek.
Kapcsolódó cikkek
- Sikeresen támadták a Pentagon levelezőrendszerét
- Vírust terjeszt a hamis Adobe letöltőoldal
- Az adathalászat növekedést, a botok előfordulása csökkenést mutat
- Többszáz betörés az amerikai belbiztonsági tárca hálózatába
- Amerika üzenete Kínának: mi nyerjük meg a cyber-háborút!
- Totális háború: egymillió vírus készenlétben
- Májusi kémprogram toplista
- 10 antivírus-szoftver megbukott a júniusi VB 100 teszten
- Piacvezető itthon a NOD32
- "Virus Bulletin 100%" díjat kapott a VirusBuster Professional
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.