NKÖM: a kormány már többször próbálta módosítani a médiatörvényt az EU kábeltelevíziós irányelvei miatt
A brüsszeli bizottság szerint a magyar médiatörvény a kábeltársaságok szolgáltatási jogát akkora területre korlátozza, amelyen a lakosság mindössze egyharmada él, ez pedig ellentétes az uniós irányelvvel.
A brüsszeli testület ezért hivatalosan felkérte Magyarországot, hogy szüntesse meg az EU versenyjogába ütköző korlátozást. (A vonatkozó EU-szabály, egy 2002-es bizottsági irányelv minden társaság számára egyenlő versenyfeltételeket biztosít.)
Zachar Balázs elmondta, hogy az ügyben négypárti tárgyalások folytak, és a kormány az elmúlt két évben többször benyújtott a parlamentben olyan értelmű módosítást, amellyel kiemelnék a törvényből a kábelszolgáltatók vételi körzetét korlátozó szakaszt.
A kétharmados többséget igénylő jogharmonizációs módosítást azonban az ellenzék nem támogatta.
Mivel ez már a második uniós figyelmeztetés ebben a témában, Magyarországnak két hónapon belül módosítania kell a vonatkozó törvényt, ha el akarja kerülni, hogy eljárás induljon ellene az Európai Bíróságon. Brüsszel ezúttal már úgynevezett indokolással ellátott véleményt intézett Magyarországhoz, ami a jogsértési eljárás második fázisának felel meg.
A kulturális tárca főosztályvezetője megjegyezte: a kifogásolt törvénycikket nyilvánvalóan meg kell változtatni, a korlátozást el kell törölni, az új kormánynak újra be kell terjesztenie a parlamentben az ez irányú módosítást.
Kapcsolódó cikkek
- Folytatja az EU a német távközlési törvény miatt jogsértési eljárást
- Brüsszel szerint fogyasztói szemmel javul a távközlési helyzet az EU-ban
- Budapesten indít kábeltelefonos szolgáltatást a T-Kábel
- Emelkednek a kábeltelevíziós, csökkennek az internetes díjak
- Az EU-bizottság az Európai Bíróság elé viszi a magyar kábeltelevíziós szabályozást
- NHH: Ne gátolják a nagy szolgáltatók a kisebbek piacra lépését!
- Mobilszolgáltatók: a piac hatékonyabban szabályozná a roaming-díjat
- Központi távközlési felügyeletet szeretne az EU
- Az EU a hálózatüzemeltetés és a szolgáltatások szétválasztását szeretné
- Az EU Bizottság a távközlési piacszabályozás enyhítését tervezi
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.