Három osztállyal indul ősztől az Első Magyar Webgazdasági Szakközépiskola
A 2007/08-as tanévre a várakozásokat felülmúlva összesen 74 fő – köztük 28 lány – iratkozott be az erdőkertesi Első Magyar Webgazdasági Szakközépiskolába, így a tervezett kettő helyett 3 osztállyal kezdheti meg a működését az internet fejlődésével létrejött új ismereteket – köztük weborientált vállalkozásmenedzsmentet, webfejlesztést, webüzemeltetést, webtervezést – oktató szakközépiskola.
A hagyományos szakközépiskolai képzésen túl modern informatikai és gazdasági ismeretekez is oktató iskolát elsősorban Erdőkertes, Veresegyház, illetve a kistérség más közeli részein lakó tanulók választották. Az első tanévben a szakmai tanulmányok „Informatika” összefoglaló név alatt futnak, az órák tartalma pedig a webgazdasági tananyaghoz igazodik. Az elmúlt hónapokban nem csak a tanulók csapata, hanem a tanári gárda is összeállt, már csak egy-két általános tantárgyhoz keres tanárt az iskola vezetősége.
A gazdálkodószervezetek működésének és üzleti modelljének egyre inkább elengedhetetlen része a web, ám csak megfelelő szakmai ismeretek, a web és a vele összefüggő sajátos gazdasági folyamatok működési mechanizmusainak alapos ismerete mellett tud valóban versenyelőnyt nyújtani. Emellett napjainkban igen sokan érdeklődnek – jellemzően a fiatalok körében – a web, webszerkesztés, illetve a webbel kapcsolatos egyéb ismeretek iránt egyrészt a téma érdekessége és korszerűsége miatt, másrészt a webközeli munkaerőpiac egyre növekvő felvevőképessége miatt. Az első Magyar Webgazdasági Szakközépiskola e két oldal igényei közt termeti meg a kapcsolatot, azaz strukturált, átfogó szemlélettel, naprakész ismeretekkel rendelkező munkaerőt képez.
Az iskolát a "Webdidaktika" az Oktatás és az Információs Társadalomért Alapítvány alapította és látja el a fenntartói feladatokat. Az alapítvány elsődleges célja a webgazdasági ismeretek terjesztése különböző képzéstípusok – például államilag elismert képzések, tanfolyamok, tréningek, konferenciák stb. – formájában. Az alapítványt az informatikaoktatás terén régen munkálkodó szakmai kör hozta létre. E szakmai kör mögött tudományegyetemi karok (ELTE, Szegedi Tudományegyetem, Debreceni Egyetem) állnak, illetve olyan nagy cégek segítik munkáját, mint például az Oracle, amelynek a társadalmi szervezeteként működő "Magyarországi Oracle Felhasználók Egyesülete" a Webdidaktika Alapítvány egyik alapítója.
Kapcsolódó cikkek
- Munkahelyteremtés: Program, térkép, oktatás
- Új tagokkal és ösztöndíj-lehetőségekkel bővült az Észak-magyarországi Informatikai Klaszter kezdeményezés
- Indul a "Szabadsuli" online pénzügyi előadás-sorozat
- I. Digitális Esélyegyenlőség konferencia
- Az internet iskolába megy...
- Megnyílt a régió első Oracle Partner Akadémiája
- Fából internet gyerekeknek
- 20 év börtön várhat két osztályzat-hamisító egyetemistára Amerikában
- Új felsőoktatási tankönyv az információs társadalomról
- Magyar informatikus egyedi sikere
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.