Noreg: az idén 500 millió forint bevétel
Az információbiztonság területén működő Noreg Kft. az idén 500 millió forint bevételt ér el a tervek szerint, lényegében ugyanannyit, mint egy évvel korábban - mondta Kőrös Zsolt, a társaság ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
A cég adózás előtti nyeresége hasonlóan a tavalyihoz, mintegy 40 millió forint lesz.
Az ügyvezető kifejtette: az idén a piac stagnál, ezért nem nő a bevétel és a nyereség.
A Noreg idei bevételeinek egyharmada a PKI (Public Key Infrastructure - Nyilvános Kulcsú Infrastruktúra), az informatikai biztonsági alkalmazások telepítéséből származik, míg jövőre ez az arány a szegmens dinamikus bővülésének következtében tovább nő. Az elmúlt években a piac növekedése éves szinten elérte a 20-25 százalékot, s tavaly már mintegy 1-1,5 milliárd forint értékű volt.
Kőrös Zsolt elsősorban a törvényi szabályozásoknak és előírásoknak való megfelelés követelménye miatt a bank és pénzügyi szektorból, a telekommunikációs területről, illetve az ipari-nagyvállalati szektorból vár új megrendeléseket.
Az ügyvezető elképzelhetőnek tartja azt is, hogy 2008-ban megnőnek a kormányzati megrendelések, mivel az elektronikus ügyintézés terjedésével párhuzamosan, annak infrastrukturális hátterét biztosító PKI-rendszertervezésre, alkalmazásfejlesztésre és tanácsadásra is van igény.
A PKI-t alapvetően olyan cégek és intézmények alkalmazzák, amelyeknél fontos az informatikai adatbiztonság, például a titkosítás, az elektronikus levelezés hitelessége, az időpecsét alkalmazása, illetve az automatikus rendelésfogadás, átutalás és visszaigazolás.
Kőrös Zsolt kifejtette: a Noreg esélyeit növeli a piacon, hogy megszerezte a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség minősítését. A minősítés igazolja, hogy a Noreg által bevezetett elektronikus aláírási alkalmazás megfelel a szövetség által egységesített szabványrendszernek.
Kapcsolódó cikkek
- Deutsche Telekom: 7 százalékos profitnövekedés a negyedévben
- A Samsung tartja nyereségszintjét
- A Getronics első féléve: több mint kétszeresére nőtt a veszteség
- GTS Datanet: 14%-os árbevétel-növekedés
- A Noreg három évre megújította a legmagasabb szintű információbiztonsági tanúsítványát
- FreeSoft I. félév: megduplázott veszteség
- A Deutsche Telekom második negyedéve: 40 százalékkal csökkent a profit
- Magyar Telekom, I. félév: 7,5 százalékkal kisebb eredmény
- Synergon I. félév: 171 millió forint veszteség
- Bevétel- és profitnövekedés a Nemetscheknél
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.