A földrengés után újra megnyitja csengtui üzemét az Intel
A május 12-i, több tízezer áldozatot követelő földmozgások epicentruma Csengtutól mindössze 92 kilométerre volt, ennek ellenére az Intel hivatalos közleménye szerint nem esett komoly kár a létesítményben. Az üzemben jelenleg főként háromféle lapkakészletet, a G31-et, a G33-at és a 945GC-t gyártják, így a gyár akár ideiglenes működési problémája ezeknél a termékeknél okozhatott volna hiányt a piacon. Chuck Mulloy, az Intel szóvivője a sajtó érdeklődésére azt is elmondta, hogy a dolgozók az üzem területén biztonságban vannak, és a termelés is visszaállt a rendes kerékvágásba, miután az épületek szeizmikus felmérése gyakorlatilag befejeződött és statikailag mindent rendben találtak.
Mulloy hozzátette, hogy a raktárkészletek sem sérültek, illetve, hogy a termelés sosem állt le teljes mértékben az üzemben, így semmilyen fennakadásra sem kell számítani a csipek szállításában. A szóvivő beszámolója szerint ebben a viszonylag szerencsés helyzetükben igyekeznek minden erejükkel támogatni dolgozóikat és általában a helyi közösséget, ezzel kapcsolatos konkrét részletekkel azonban nem szolgált.
Kapcsolódó cikkek
- Történetének legjobb első negyedéves eredményét könyvelte el az Intel
- Az Intel pénzén végre nyereséges az AMD
- Maga az AMD-menedzser sem venne AMD-gépet
- 875 százalékkal magasabb az Intel nettó bevétele
- Trösztellenes szövetségi per indul az Intel ellen
- AMD-Intel: 1,25 milliárd a békülés ára
- Az Intel profitja nyolc százalékkal csökkent
- Brüsszel bizonyítékokkal támasztotta alá az Intelre kivetett versenyjogi bírságot
- Az Intel feljavított folyó negyedévi bevétel-előrejelzése
- Intel-Nokia együttműködés
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.
Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban.
A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat
Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől.
A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója
A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.