Az Intel profitja nyolc százalékkal csökkent
Az Intel amerikai félvezető-gyártó adózott eredménye nyolcszázalékos csökkenéséről számolt be harmadik negyedévi gyorsjelentésében, a mutató azonban jobb az elemzők előzetes várakozásánál.
A kedden közzétett gyorsjelentés szerint az Intel profitja 1,9 milliárd dollár - részvényenként 33 cent - volt a szeptemberrel zárult harmadik negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 2,01 milliárd dolláros - részvényenként 35 centes - adózott eredménnyel.
A Thomson Reuters által megkérdezett elemzők átlagosan 28 centes profitra számítottak részvényenként.
Az eredmény azért lett jobb a vártnál, mert ismét erősödik a személyi számítógépek iránti kereslet.
Az Intel bevétele 9,4 milliárd dollár volt az idei harmadik negyedévben. Jóllehet ez 7,8 százalékkal elmarad az egy évvel korábbi 10,2 milliárdtól, jobb az elemzők által várt 9,06 milliárdnál.
A világ legnagyobb számítógépes lapka gyártója szintén a vártnál jobb bevételt jelzett előre a negyedik negyedévre: 10,1 milliárdos bevételre számít, míg az elemzők csak 9,5 milliárd dollárosra.
Az Intel-részvények árfolyama kedden 0,44 százalékos erősödéssel 20,49 dolláron zárt a New York-i értéktőzsdén, a zárást követő nem hivatalos kereskedésben pedig még tovább, 21,85 dollárra emelkedett.
Kapcsolódó cikkek
- Történetének legjobb első negyedéves eredményét könyvelte el az Intel
- Az Intel pénzén végre nyereséges az AMD
- Maga az AMD-menedzser sem venne AMD-gépet
- 875 százalékkal magasabb az Intel nettó bevétele
- Trösztellenes szövetségi per indul az Intel ellen
- AMD-Intel: 1,25 milliárd a békülés ára
- Brüsszel bizonyítékokkal támasztotta alá az Intelre kivetett versenyjogi bírságot
- Az Intel feljavított folyó negyedévi bevétel-előrejelzése
- Intel-Nokia együttműködés
- Szoftvercég lett az Intelből
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.