Az internetes nemzedék vezérli a médiapiacot
A PwC MTI-hez eljuttatott előrejelzése szerint a média- és szórakoztatóipar összetett éves növekedési üteme eléri a 6,6 százalékot, így annak összértéke 2012-re várhatóan mintegy 2200 milliárd dollár lesz. A cégeknek a következő öt évben - a hagyományos üzleti szegmensekből származó bevételek fenntartása mellett - a feltörekvő technológiákra kell hangsúlyt helyezniük.
A tanulmány szerint a média- és szórakoztatóipar változásának irányát és ütemét az "internetnemzedék" határozza meg: ők hajtják előre a hozzáféréssel, a digitális szórakoztatással és a médiával kapcsolatos költést.
A PwC elemzése emlékeztet arra, hogy Brazília, Oroszország, India és Kína lakosságának jelentős részét teszi ki a 25 évesnél fiatalabb korosztály. Ez az arány Brazíliában 43 százalék, Oroszországban 31 százalék, Indiában 50 százalék, Kínában 38 százalék, míg az USA-ban 34 százalék.
A tanulmány szerint eközben az 50 évesnél idősebb fogyasztók azzal teremtenek egyensúlyt az ágazatban, hogy számottevő figyelmet szentelnek a hagyományos médiumokra.
Az 50 évesnél idősebb lakosság létszáma - Európa, Közel-Kelet és Afrika kivételével - a világ valamennyi térségében növekszik és a jelenlegi 1,1 milliárdról 1,25 milliárd főre nő 2012-re. Ez a létszámnövekedés lehetővé teszi a hagyományos formátumok fennmaradását, miközben ez a korosztály is egyre nagyobb érdeklődést mutat majd a gyermekei és az unokái által használt platformok iránt.
Az elemzés szerint a következő időszakban, éves szinten 16,4 százalékkal terjed a világban a szélessávú internet technológia, 2012-re több mint duplájára nőve, 661 millió háztartásba jut el.
A PwC szerint a következő öt év alatt Ázsia és Csendes-Óceánia, illetve Latin-Amerika térségei növekszenek majd a leggyorsabban ebben a tekintetben.
Mindegyik régióban kétszámjegyű növekedés várható az internetes reklámozás, az internet hozzáférésre fordított kiadások, a tv-előfizetési díjak, a kaszinók és szerencsejátékok, valamint a videojátékok terén.
Latin-Amerikában mindez összesen 85 millió dollárra rúg majd 2012-ben - szemben a 2007-es 52 millióval -, ami 10,6 százalékos éves növekedési rátának felel meg. Ezalatt Ázsiában és a csendes-óceáni térségben a kiadások összetett éves növekedési üteme 8,8 százalékos átlagot ér el, s a 2007-es 333 milliárd dollárról 2012-re 508 milliárd dollárra bővül.
Európa, Közel-Kelet és Afrika 6,8 százalékos növekedéssel 2012-re eléri a 792 milliárd dollárt. Ebben a régióban az internetes reklámozás, az internet-hozzáférésre fordított kiadások és a videojátékok átlagosan továbbra is kétszámjegyű éves növekedést érnek el a következő öt év alatt.
A tanulmány alapján az angolszász kultúrában csak BRIC országokként emlegetett "négyes", Brazília, Oroszország, India és Kína továbbra is a növekedés fontos forrásai maradnak, elsősorban a folyamatosan növekvő fizetőképes kereslet, és az egyre inkább urbanizálódó középosztály hatására.
Két számjegyű bővülés várható Szaúd-Arábiában, Kolumbiában és Vietnamban is. Várhatóan Szaúd-Arábia és az arab nyelvterület piaca növekszik majd a legdinamikusabban. Szaúd-Arábia és a pánarab országok internetes hozzáférési piaca évente 30 százalékkal növekszik és 2012-re eléri a 13,8 milliárd dollárt. Ezzel megelőzi Oroszországot és az érett francia piaccal vetekszik majd.
Latin-Amerikában Kolumbiában lesz a leggyorsabban növekvő szórakoztató- és médiaipari piac, míg a világ másik felén Vietnamban a tv-társaságok "nyernek majd nagyot", ahol a világon egyedülálló módon, közel 30 százalékkal bővül évente a televízió előfizetési piaca - áll a tanulmányban.
Kapcsolódó cikkek
- Az internet növekedését várják a legtöbben
- Az emberek négyötöde alapvető jognak tartja az internetet
- KSH: 112 ezerrel csökkent a mobiltelefon-előfizetések száma
- Még a nejünknél is fontosabb a web
- GKIeNET - a lakosság 49 százaléka internetezhet
- Befellegzett az "amerikai internet" korszakának
- A keresés a második legnépszerűbb netes tevékenység Amerikában
- Hatszorosra nő a forgalom az interneten 2012-re
- 2010: teljes forgalmi dugó az interneten?
- Tovább gyorsult az internet növekedése
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.