Még a nejünknél is fontosabb a web
Egy a napokban közzétett tanulmányból kiderül, hogy a fiatalok már nem tudnák elképzelni a mindennapjaikat internet nélkül, szerintük egyszerűen értelmetlen volna az életük, ha nem tudnának többé fellépni a világhálóra.
A német informatikai szövetség (BITKOM) azt vizsgálta, milyen fontos szerepet tölt be a web az emberek életében, és megdöbbenéssel tapasztalták, hogy sokan nem hogy anyagi javakról, de még a szívüknek kedves személyről is lemondanának, ha választás elé állítanák. A 30 év alattiak többsége azt nyilatkozta, hogy inkább megválna autójától, vagy szerelmétől, mintsem élne internet nélkül. A tanulmány rávilágít a web szocializációt, másokkal való kapcsolatteremtést elősegítő szerepére is; minden második felhasználó használ fórum- és közösségi oldalakat, minden hatodik internetező üzleti partnerek keresésére is használja a hálót, és a szörfölők 8%-a itt talált rá párjára is.
A kapcsolatépítő jellegén túl azonban a világháló egyéb áldásos hatásairól is beszélt még a Bitkom elnöke, August Wilhelm Scheer, aki rámutatott arra, hogy a webre nem a társadalmi elszigetelődést előmozdító lélek- és szellemromboló eszközként kell tekintenünk, hanem épp ellenkezőleg. A válaszadók 61%-a például azt nyilatkozta, hogy általános műveltségét a webnek köszönhetően tudta bővíteni, a megkérdezettek fele pedig az árösszehasonlító oldalaknak köszönhetően pénzt takarított meg.
A tanulmányból kiderül még, hogy az átlagfelhasználó naponta 138 percet tölt online, vagyis közel 2 és fél órát.
Kapcsolódó cikkek
- Internetfüggők az amerikai diákok
- Kisebb az igény felnőtt tartalmakra és online játékokra
- Az internet növekedését várják a legtöbben
- Az emberek négyötöde alapvető jognak tartja az internetet
- 5 milliárd mobil 2010-ben
- Ashton Kutcher a Twitteren segít felépíteni az orosz Szilícium-völgyet
- Végéhez közeledik a "digitális évtized"
- Biztonságos internetet ígérnek a tudósok
- Negyven milliárd euró szélessávú internethálózat kiépítésére
- Egyre több kínai vásárol az interneten
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.