Magyar diákok a legjobbak között a Google nemzetközi online marketingversenyén
A Google online marketingversenye segítségével a felsőoktatásban részt vevő diákok az elméleti képzés mellett életszerű gyakorlati tapasztalatot is szerezhettek. A diákoknak a rendelkezésükre bocsátott 200 dolláros AdWords-kuponok segítségével egy helyi cég online marketingkampányát kellett hatékonyan megtervezni, a követendő stratégiát meghatározni, a tevékenységeket levezényelni, az eredményeket kiértékelni, végül pedig javaslatokat kidolgozni a cég jövőbeni online marketingjére vonatkozóan.
A 150 legjobb csapatot egy a Google által fejlesztett különleges algoritmus rangsorolta a választott cég honlapjára érkező kattintások, konverziók és egyéb tényezők alapján, a legeredményesebb 10 csapat esetében pedig az egyetemi tanárokból álló zsűri döntött a végső sorrendről.
Az egész világra kiterjedő megmérettetésen az alábbi csapatok bizonyultak a legjobbnak:
- Az összetett verseny győztese a Nyugat-Ausztráliai Egyetem csapata lett, akik egy perth-i falmászó terem, a Hangout kampányát vitték sikerre.
- Az európai, közel-keleti és afrikai régióban a Berni Egyetem csapata teljesített a legjobban, akik egy svájci utazási iroda, az Aaretal Reisen netes forgalmát lendítették fel.
- Az amerikai régió győztese a Pennsylvaniai Állami Egyetem hallgatói voltak, akik egy Pennsylvaniával foglalkozó turisztikai weboldalra, a www.happyvalley.com-ra csábítottak új látogatókat.
- Ausztráliából érkezett nemcsak az összetett verseny győztese, hanem az ázsiai és csendes-óceáni régió legjobbja is: az Ausztrál Üzleti Szakiskola (Australian Graduate School of Management) diákjai meglepő módon nem egy helyi, hanem egy kaliforniai, egyedileg tervezett sütiket készítő pékség számára készítették el kampányukat.
A Modern Üzleti Tudományok Főiskolájáról érkező csapat a PCRent.hu, egy számítógépek bérbeadásával és használt gépek forgalmazásával foglalkozó cég weboldalát választotta online marketingkampánya alanyául. A 200 dolláros keretének felhasználásával - azaz kevesebb, mint 22 ezer forintnyi ráfordítással - 1287 látogatót csábítottak a honlapra, akiknek közel 82%-a, 1053 fő, kattintott rá és tekintette meg az eladó gépek listáját. Ez azt jelenti, hogy a kisvállalkozás mindössze körülbelül 20 forintot költött minden egyes olyan internetezőre, aki a kampány hatására meglátogatta weboldalát.
Kapcsolódó cikkek
- Magyarországi győztes az INFOPROG 2010 versenyen
- X. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny: szlovákoké az előválogató
- 10. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny
- Google AdWords szemináriumok kezdőknek
- A Google-nél akar dolgozni a diákok többsége
- Function 2009 digitális művészeti találkozó és demoscene party
- Újra IBM 48 órás programozó bajnokság
- Magyar diákok nyerték a 2009-es ThinkQuest nemzetközi weboldalépítő versenyt
- Svéd siker a 24 órás budapesti programozóversenyen
- Kiosztották az első keresőmarketing-specialista okleveleket
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.