A modern gyerekszoba káros az egészségre

Genda Csongor Zoltán, 2008. augusztus 20. 16:02

Egy a Circulation orvosi magazinban megjelent tanulmány szerint a technológiai eszközök és a fiatalok későbbi megbetegedése között közvetlen kapcsolat van.

A felmérésben közel kétszázötven 13-16 év közötti iskolás vett részt, a vizsgálatot végző kutatók pedig kimutatták, hogy alvászavarban szenvednek azok a fiatalok, akik mobillal rendelkeznek, és akik szobájában számítógép, zene- vagy videolejátszó van. Az alvászavar következménye pedig magas vérnyomás lehet, ami a későbbiekben akár szívinfarktushoz is vezethet. A tanulmány világossá teszi, hogy a háttérben nem kell semmiféle elektromagnetikus kisugárzásra gondolni, a magyarázat roppant egyszerű, a fiatalok rendszeresen sokáig fennmaradnak, hogy barátaikkal cseteljenek, filmet nézzenek vagy sms-ezzenek, és nem tudnak eleget aludni, mivel korán reggel már fel kell kelniük, hogy iskolába menjenek. "Optimális esetben legkevesebb nyolc óra pihenésre van szüksége a fejlődő szervezetnek"- nyilatkozta Susan Redline, a kísérlet vezető kutatója. A szakember úgy véli, hogy nem a modern vívmányokat kell kárhoztatni, ha a gyermekek megbetegszenek, hanem az ifjak technológiai eszközökhöz való hozzáállásán kellene változtatni.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36