WIP: érdektelenek a magyarok a világháló iránt
A jelentés a 2007-es adatok alapján hasonlította össze az országokat, köztük Magyarországot is, amelynek 2007-es adatait a Társadalomkutatási Intézet Zrt., az Ithaka Kht., és a BME ITTK gyűjtötte össze. A jelentés kiemelte: a vizsgált országok közül Magyarország rendelkezik az egyik legalacsonyabb aránnyal az internethasználók számát tekintve, a 18 évnél idősebb korosztályban.
Az életkor szerepe globális viszonylatban is egyértelműen meghatározza az internethasználatot, ugyanakkor Magyarország az egyike azoknak az országoknak ahol a legnagyobb a szakadék a legidősebb és a legfiatalabb korosztályok között. A legfejlettebb országokban - mint Svédország, az Egyesült Államok, vagy Ausztrália - a 65 évnél idősebb korosztály 30-40 százaléka számít rendszeres internetezőnek, míg Magyarország tekintetében ez csupán öt százalék.
Magyarországon az internetezők kiemelkedően bíznak a világhálón megjelenő tartalmakban, azonban nemzetközi összehasonlításban a magyar internetezők között kifejezetten alacsony az online vásárlók, vagy banki szolgáltatásokat igénybevevők aránya - állapította meg a jelentés.
Annak ellenére, hogy nagy a különbség a többi vizsgált ország és a magyar társadalom egészét tekintve, a 25 év alatti magyar fiatalok szinte azonos arányban használói az internetnek mint külföldi kortársaik, és nagyrészt ugyanúgy is használják a világhálót.
A WIP kutatási együttműködés olyan széleskörű nemzetközi tudományos hálózat, amely az internethasználat mindennapi életre gyakorolt hatásainak elemzésére szerveződött. Az együttműködésben több mint húsz ország vesz részt, köztük Magyarország is, amely 2001 óta tagja a projektnek.
Kapcsolódó cikkek
- Kisebb az igény felnőtt tartalmakra és online játékokra
- Az emberek négyötöde alapvető jognak tartja az internetet
- 5 milliárd mobil 2010-ben
- Ashton Kutcher a Twitteren segít felépíteni az orosz Szilícium-völgyet
- Végéhez közeledik a "digitális évtized"
- Negyven milliárd euró szélessávú internethálózat kiépítésére
- Egyre több kínai vásárol az interneten
- A közösségi oldalak 1,38 milliárd fonttal rövidítik meg a brit gazdaságot
- Átvették az uralmat a nők az interneten
- Internetezési trendek a közép- és kelet-európai térségben
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.