7 milliárd dollárért fejleszti 32 nm-es gyártókapacitását az Intel
A hír pozitív kicsengése ellenére elemzők megemlítik, hogy az Intel menetrendjének fényében az intézkedés egy kissé megkésettnek tűnik, ugyanis a vállalat első, Westmere kódnevű 32 nanométeres processzorának az idei negyedik negyedévben kell kijönnie. Igaz viszont, hogy ebből a szempontból előnyös az a stratégia, hogy új üzem építése helyett az Intel inkább bővít, ez ugyanis az alacsonyabb költségek mellett egyúttal gyorsabb is. A vezető processzorgyártó igyekezett kihangsúlyozni, hogy az oregoni, arizonai és új-mexikói gyáregységek fejlesztése összesen mintegy 7000 értékes új munkahelyet teremt a válságtól sújtott Amerikában. A cég ezzel párhuzamosan kiemelte, hogy míg bevételeinek nagyjából 75 százaléka külföldről származik, addig termelése ugyanekkora arányban Amerikában zajlik.
Eközben a rivális AMD egy teljesen új gyárban kezdi meg a 32 nanométeres technológiára történő átállást; a New York államban épülő Luther Forest üzem nagyjából 3,2 milliárd dollárba kerül a cégnek és a tervek szerint idén júliusban lesz kész. A 21 futballpályányi területű gyár körülbelül akkora lesz, mint az Intel jelenlegi legnagyobb, az izraeli Kirjat Gatban található félvezetőüzeme.
Kapcsolódó cikkek
- Történetének legjobb első negyedéves eredményét könyvelte el az Intel
- Az Intel pénzén végre nyereséges az AMD
- Maga az AMD-menedzser sem venne AMD-gépet
- 875 százalékkal magasabb az Intel nettó bevétele
- Trösztellenes szövetségi per indul az Intel ellen
- AMD-Intel: 1,25 milliárd a békülés ára
- Az Intel profitja nyolc százalékkal csökkent
- Brüsszel bizonyítékokkal támasztotta alá az Intelre kivetett versenyjogi bírságot
- Az Intel feljavított folyó negyedévi bevétel-előrejelzése
- Intel-Nokia együttműködés
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.
Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban.
A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat
Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől.
A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója
A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.