Márkaboltokat nyit a Microsoft
A világ legnagyobb szoftvercége, amely a sikeres Xbox játékkonzolokat és a kevésbé sikeres Zune hordozható lejátszókat is gyártja és forgalmazza, egyelőre nem nyilatkozott sem a helyszínekről, sem arról, hogy várhatóan milyen termékek lesznek majd kaphatók az üzletekben. Ezekben az ügyekben egyébként David Porter fog majd dönteni, akit a Microsoft a DreamWorks Animationtől csábított át és aki alelnöki rangban fogja irányítani a szoftvercég kiskereskedelmi tevékenységét. Porter, aki korábban a Wal-Mart üzletláncnál is vezető beosztásban dolgozott, közvetlenül Kevin Turner operatív igazgatónak lesz alárendelve.
A lépéssel a Mirosoft nyilvánvalóan az Apple sikerét szeretné valahogy megismételni: az iPod és iPhone hordozható készülékekkel nagyot kaszáló számítógépgyártó forgalmának felíveléséhez nem kis mértékben járultak hozzá az Apple Store üzletek, amelyekből jelenleg több mint 200 működik világszerte. A Microsoft részéről ugyanakkor némileg kockázatos intézkedésnek tűnik, hogy éppen a válság idején vág bele a kiskereskedelmi értékesítésbe, amikor egy sok ezer főt foglalkoztató országos elektronikai üzletlánc, a Circuit City tönkre is ment.
Kapcsolódó cikkek
- 60 százalékos bevételnövekedés a Microsoftnál
- Újabb 800 főt bocsát el a Microsoft
- A Microsoft számítási felhő fejlesztési együttműködésre lép tajvani cégekkel
- 4 ezer munkahelyet létesít a Microsoft
- A Microsoft profitja a vártnál kisebb mértékben csökkent
- Márkaboltot nyit Amerikában a Microsoft
- A Microsoft eladja a Razorfisht
- Harmadával csökkent a Microsoft profitja
- Microsoft: vártnál nagyobb negyedéves bevételcsökkenés
- Tovább növeli piaci részesedését a Microsoft
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.