Több mint felére esett vissza a mobiltelefonok eladása Ukrajnában
Az Unitrade Group holding által készített felmérés adatai szerint az idei év első három hónapja során Ukrajnában 860 ezer maroktelefont adtak el, ami 58 százalékos csökkenést jelent a tavalyi esztendő azonos időszakához viszonyítva, és 52 százalékkal marad el 2008 negyedik negyedévének értékesítési mutatóitól. Pénzben kifejezve a visszaesés aránya 2009 első negyedében amikor a piac 109,2 millió amerikai dollárt tett ki elérte a 71,6 százalékot 2008 azonos időszakához képest, amelyben 385 millió dollár értékben adtak el mobiltelefonokat közölte kedden a liga.net internetes ukrán üzleti hírportál.
A vizsgálat adatai szerint az ukrán mobiltelefon-piacon az eladási listát a Nokia készülékei vezetik 50 százalékkal, majd 27 százalékkal a Samsung és 14 százalékos értékesítési aránnyal a Sony Ericsson következik. Az évek óta dobogós helyezett három márka az idei év első negyedében összesen a piac 91 százalékát birtokolta, ami két százalékkal kevesebb a megelőző esztendő hasonló időszakához képest. Jelentősen megerősítette piaci pozícióit a Nokia, amelynek piaci részesedése egy évvel korábban 41 százalék volt, miközben a Samsung-készülékek eladási aránya 10 százalékkal, a Sony Ericsson-maroktelefonoké pedig egy százalékkal csökkent.
A piac csökkenése ellenére nőtt az okos telefonok és kommunikátorok eladása, ezek értékesítési aránya 12,2 százalékot tett ki 2009 első három hónapjában, szemben a múlt év hasonló időszakának 8,7 százalékos eladási részesedésével szemben. Ugyancsak nőtt a vizsgált időszakban az érintős képernyővel, GPS-vevővel és Wi-Fi-modullal ellátott maroktelefonok eladása. Az idei év első negyedében értékesített mobiltelefonok 29 százaléka harmadik generációs, 3G készülék volt, míg a tavalyi év azonos időszakában 15 százalékot tett ki az arányuk.
Kapcsolódó cikkek
- 5 milliárd mobil 2010-ben
- A svédországi idősek használják a legtöbb mobiltelefont
- Végre ismét növekedés a mobilpiacon
- A negyedik negyedben visszatér a növekedés a mobilkészülék-piacra
- Ismét zsugorodott a nyugat-európai mobilpiac
- Mobilfüggőség: már nem lehet élni nélküle?
- Az év végére már fellendülhet a mobiltelefonok világpiaci forgalma
- Példátlan mobiltelefon-kereslet csökkenés Ukrajnában
- Ötödével esett vissza a mobilpiac, de nem így az okostelefonoké!
- KSH: 112 ezerrel csökkent a mobiltelefon-előfizetések száma
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.