Ismét zsugorodott a nyugat-európai mobilpiac
2009 első negyedéve jelentette az igazi mélypontot, ugyanis ekkor 14%-os mínuszt kellett elkönyvelnie az iparágnak, az április-júniusi időszakot azonban csupán 6%-os visszaeséssel zárta a szektor, számokban pedig ez 42 millió darabot jelent. Az utóbbi időben azonban egyre inkább eltolódik a felhasználók érdeklődése az okostelefonok felé, így történt ez a második negyedévben is, hiszen most 25%-kal több smartphone kelt el, mint egy évvel korábban. A márkák népszerűségi listáján is átalakulások mennek végbe, a Nokia részesedése 43%-ról 36%-ra esett vissza, míg a Samsung 29%-ot tudhat magáénak a korábbi 26 helyett, és az LG-nek is sikeres volt a marketing kampánya, ugyanis jelentős piaci bővüléssel büszkélkedhet,a koreai vállalat közel 12%-os szeletet hasított ki az európai mobilpiacból.
Az IDC szerint az év első fele igazi kihívást jelentett a gyártóknak, mivel a gazdasági válság rányomta bélyegét a szektorra. A piackutatók egész évre 10%-os visszaesését prognosztizálnak, piaci fellendülést pedig 2011-re jósolnak.
Kapcsolódó cikkek
- 5 milliárd mobil 2010-ben
- A svédországi idősek használják a legtöbb mobiltelefont
- Végre ismét növekedés a mobilpiacon
- A negyedik negyedben visszatér a növekedés a mobilkészülék-piacra
- Mobilfüggőség: már nem lehet élni nélküle?
- Az év végére már fellendülhet a mobiltelefonok világpiaci forgalma
- Példátlan mobiltelefon-kereslet csökkenés Ukrajnában
- Ötödével esett vissza a mobilpiac, de nem így az okostelefonoké!
- KSH: 112 ezerrel csökkent a mobiltelefon-előfizetések száma
- Több mint felére esett vissza a mobiltelefonok eladása Ukrajnában
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.