Rendkívüli érdeklődés az IT-outsourcing iránt
A Navigator Informatika Zrt., a hazai informatikai piac egyik vezető informatikai outsourcing szolgáltató vállalata szerint beigazolódni látszik a Gartner és az IDC piaci elemző cégek év eleji előrejelzése, mivel az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett az IT-outsourcing iránti kereslet a hazai vállalatok körében.
Ezt igazolja az is, hogy 2009 első nyolc hónapjában a tavalyi év hasonló időszakához képest legalább ötven százalékkal több cég érdeklődött a Navigator-nál az informatikai outsourcing, és a pc-mentes irodai megoldások iránt. A konkrét ajánlatot kérő cégek nyolcvan százaléka saját maga jelentkezett, nem megkeresésre válaszolt. A vállalat vezetői szerint ez főként annak köszönhető, hogy a nagyvállalatok mellett már a kis-és közepes méretű vállalatok is folyamatosan felülvizsgálják kiadásaikat, keresik a kis beruházást igénylő, gyorsan megtérülő megoldásokat és egyre inkább reális alternatívát látnak az IT-outsourcingban. Az idén 50 százalékos bevétel növekedést tervező Navigator új, PC-mentes informatikai rendszert kínáló szolgáltatásaival a kis- és közepes méretű vállalatokat célozza meg és 3 milliárd forint árbevételt tervez, szemben a tavalyi közel 2 milliárd forinttal.
A Navigator vezetői úgy gondolják, hogy az IT-outsourcing piacon tapasztalható fokozódó érdeklődés minden bizonnyal a gazdasági recessziónak is köszönhető, ugyanakkor ma már köztudott tény, hogy az informatikai infrastruktúra kihelyezése, IT outsourcing partner általi üzemeltetése növeli a vállalat hatékonyságát és csökkenti a beruházási költségeket. Mindez pedig a jelenlegi gazdasági helyzetben, illetve a várható gazdasági fellendülés időszakában a vállalatok versenyképességének megőrzése szempontjából elengedhetetlen. A Navigator áttörést vár az IT-outsourcing piacon és szolgáltatásait is úgy fejleszti tovább, hogy a nagyvállalatok mellett a kisebb piaci szereplők is részesülhessenek az informatikai erőforrás-kihelyezés üzleti előnyeiből. A kis- és közepes méretű vállalatok korábban nehéz helyzetben voltak, hiszen ők sok esetben azért nem választhattak a piacon fellelhető költségcsökkentő lehetőségek közül, mert anyagi kereteik ezt nem tették lehetővé. A Navigator várakozásai szerint az év utolsó negyedévében és a következő év első felében ez megváltozik, és a KKV-k közül is egyre többen szervezik majd ki informatikai rendszerüket. A kezdeti beruházás nélkül igénybe vehető PC-mentes informatikai infrastruktúrák elterjedésének köszönhetően ugyanis ma már a KKV-k számára is könnyen kiszámítható az IT-outsourcing által elérhető megtakarítások mértéke.
A Navigator Informatika Zrt. az első félévben 1,1 milliárd forint bevételre tett szert, a vállalat szakemberei pedig jelenleg is összesen mintegy 200 millió forint értékű potenciális üzletről tárgyalnak partnereikkel. A Navigator az utolsó negyedévben főleg a kis- és közepes méretű vállalatokat célozza meg új szolgáltatásaival, és idén 50 százalékos növekedést, mintegy 3 milliárd forint árbevételt tervez, szemben a tavalyi közel 2 milliárd forinttal. Az első félévben a Navigator tanácsadási üzletága jobban profitált, mint az erőforrás kihelyezési, de a vállalat várakozásai szerint – az új termékek bevezetésének köszönhetően – ez az arány a második félévben megváltozik. Az előrejelzést igazolja, hogy a tavasszal bemutatott BUDGET-IT PC-mentes informatikai rendszer egyre nagyobb népszerűségnek örvend.
Kapcsolódó cikkek
- 2011-ben helyrejön az európai IT-piac
- Az Ipsos szerint nem kell félni az üzleti modellváltástól
- Kisebb az igény felnőtt tartalmakra és online játékokra
- Az internet növekedését várják a legtöbben
- A magyar-szlovák kis- és középvállalkozások együttműködésének támogatása
- Fellendülőben a számítógép-piac - kérdőjelekkel
- Februárban kismértékben nőtt a mobilinternetes előfizetések száma
- Új generációs outsourcing: Siemens hibridfelhő-számítóközpont
- Az orosz Szilíciumvölgy Vekszelberg vezetésével, Moszkva mellett épül
- Februárban vegyes mozgások voltak a magyar mobilpiacon
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.