Innovate! 2010: magyar a dobogón
Sikeresen szerepelt a berlini startup-versenyen a hazai fejlesztésű egészségügyi kereső, a HealthMash. Erős mezőnyben, 22 induló közül került dobogóra a WebLib angol nyelvű megoldáskeresője.
A Mike Segal vezette Guidewire Group által összesen 23 helyszínen megrendezett Innovate! 2010 eseménysorozat berlini fordulóján magyar fejlesztésű szoftvert választott a zsűri az első három közé. A 13 európai és 10 amerikai helyszínen megrendezett nagyszabású eseményt az egyik legnagyobb startup-versenyeként ismerik világszerte. A verseny célja, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson a feltörekvő, tehetséges vállalkozások számára, illetve hogy a legjobbakat megismertesse a befektetők, multinacionális vállalatok képviselőivel.
A versenyen a hagyományos pár perces prezentációk után pontozzák a vállalkozásokat, s az itt kialakult ún. G/Score alapján alakul ki a végső sorrend, amelyből a befektetők pontosan látják, hogy mekkora a piaci lehetősége a pályázónak, milyen területen erős és mely szempontokból gyenge az adott startup. Ebben a rendszerben különösen nagy eredmény, hogy egy hazai keresőfejlesztő cég terméke került a győztesek közé.
A berlini versenyen egy győztest és két dobogóst – úgy nevezett runner up helyezettet – hirdettek, s ezek egyike volt idén a WebLib által fejlesztett HealthMash.com egészségügyi kereső és tudásbázis. A győztes egy német cég, a Numenus, egy realtime raytracing programmal indult, míg a másik runner up a lengyel AdTaily, egy új online hirdetési megoldást mutatott be.
A 23 különböző helyszínen minden esetben három dobogós helyezettet választ ki a zsűri, s a versenysorozat végére így alakul ki az Innovate! 100 teljes listája, amely összegzi az év legígéretesebb vállalkozásait. A HealthMash.com fejlesztői immár megszerezték az esélyt, hogy felkerüljenek erre a 100 vállalkozást reflektorfénybe állító összesítésre.
Jóföldi Endre, a WebLib Kft ügyvezetője szerint az Innovate! 2010 rendezvényen elért eredmény, pontosan mutatja a cég által fejlesztett HealthMash.com egészségügyi tudásbázis és megoldáskeresőben rejlő üzleti lehetőségeket, amelyet a befektetőkből álló szakmai zsűri is egyértelműen kiemelt.
Kapcsolódó cikkek
- LUMImask: délután is ébredhetünk napfelkeltére
- Színvakoknak is színes a világ okostelefonnal
- A közösségi hálók segíthetnek a világjárványok megelőzésében
- Bőrráktól védő alkalmazás iPhone készülékekre Ausztráliában
- Allergiás reakciót válthat ki az állandó mobiltelefon-használat
- Elkészült a központi egészségügyi informatikai rendszer első adatbázisa
- Véget ért a Canon EXPO
- Össze kell hangolni az elektromágneses ellenőrzéseket az EU-ban
- A gyógyszerezés terén be kell tartani az öt alapvető betegjogot
- Gyógyszerfigyelő portált létesít az unió
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.