Megsemmisítené az IE6-ot a Microsoft
Az IE6 még az XP-vel egy időben, azaz 2001-ben debütált, s az évek során óriási népszerűségre tett szert, olyannyira, hogy még ma is az internetezők közel 20%-a ezzel csatlakozik a webre - legalábbis ezt igazolják a Net Applications piackutató cég adatai. A szakértők által azonban svájci sajtnak kikiáltott browser már rég komoly biztonsági kockázatot jelent a felhasználókra nézve, ezért a redmondi konszern eltökélten küzd azért, hogy a digitális nirvánába küldje azt. "Munkám része az is, hogy a lehető leghamarabb nullára csökkentsem az Internet Explorer 6 piaci részesedését" - nyilatkozta a sajtónak Gavin. Két héttel ezelőtt pedig egy másik Microsoft-alkalmazott tette fel nyilvánosan azt a költői kérdést utalván a régi böngészőre, hogy "Önök meginnák a kilenc éves tejet?".
Hogy a szoftveróriás milyen eszközökkel szeretné leépíteni az IE6-ot, azt egyelőre nem lehet tudni. Most viszont biztosan bánja a Microsoft, hogy nem épített bele a böngészőbe egy önmegsemmisítő funkciót, ugyanis azzal egy csapásra megoldhatnák a problémát.
Kapcsolódó cikkek
- Nyomkövetés ellen is véd majd a Microsoft új böngészője
- Letölthető az Internet Explorer 9 legújabb kiadása
- Internet Explorer 9: gyors, letisztult, megbízható
- 15 éves az Internet Explorer
- Nem fut majd az XP-n az IE9
- Egymilliárd kártevőt blokkolt az IE8
- Óriás Windows-, Office- és Explorer-javítás érkezett
- 34 rést foltoz a Microsoft
- VP8 videótömörítő-támogatással érkezik az IE9
- 60 százalék alatt az Explorer
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.