Közel ezer hazai kkv állt át a rEVOLUTION programok legújabb verzióira

Kovács Attila, 2010. szeptember 20. 08:45

Jelentősen, 18%-kal megnőtt 2005-ben azoknak a cégeknek a száma, akik rendszeresen frissítik rEVOLUTION számlázó programjukat, köszönhetően a cég idén nyáron piacra dobott, negyedik generációs, szintén unió-konform 4.0 programverzióinak.

A szoftverfejlesztő cég szerint a frissítések megnövekedett aránya mögött egyrészt az áll, hogy egyre több cég tartja szem előtt, hogy szoftvere folyamatosan feleljen meg a változó törvényi követelményeknek. Másrészt többek között az új termékverziók kiemelt kényelmi funkciói – pl. az általában csak integrált rendszerekre jellemző komplett kereskedelmi folyamat-kezelés – állnak, amelyek nagymértékben hozzásegítik a kisvállalati szektor cégeit uniós versenyképességük megtartásához és javításához.

A rEVOLUTION Software 2005. június elején dobta piacra a kisvállalkozói „Iroda Sorozat” szoftvercsalád számlázó programjainak legújabb, 4.0-ás verzióit, melyek a már a korábbi programverzióban is megvalósított uniós elvárások mellett számos új kényelmi funkciót, áttekinthetőbb programfelületet, valamint a felsőkategóriás számlázó programokba épített komplett kereskedelmi folyamat-kezelési megoldásokat tartalmaznak. A vállalat a most nyári hónapokban kedvezményes frissítési lehetőséget kínált ügyfelei részére, amelytől a kis- és középvállalkozások körében az ügyviteli szoftverek használatának további erősödését várja.

„A legszélesebb kisvállalati körben elterjedt, alap tudásszintű Számla Numero 1. mellett kiemelkedő arányban frissítettek a nagyobb tudású számlázó programokat használó ügyfeleink, például a SzámlaVarázsló Deluxe programot használók körében a most frissítők aránya meghaladta a 20%-ot, így ezeknek az ügyfeleknek már mintegy 50%-a használ unió-konform szoftvert. Ez érthető is, hiszen ők használják a legszélesebb körben a programot, és őket is érinti a legtöbb versenyképességet fokozó fejlesztés, mint például a komplett kereskedelmi folyamat-kezelés, ahol az ajánlatból megrendelés és foglalás, a foglalásból szállítólevél, a szállítólevélből számla készíthető egyetlen gombnyomással; akár devizában is. Szintén újdonság a folyószámla-egyeztető, illetve a külföldi szállítás esetén használatos proforma számla – mondta Kustos Ferenc, a rEVOLUTION Software kereskedelmi és marketing igazgatója. „A programban bevételezéskor és előlegszámla nyomtatásakor angol és német nyelvű sablon is választható, amely szintén az uniós előírásoknak való megfelelést segíti elő.” – tette hozzá.

A számlázó programok folyamatos frissítése elsősorban a folyamatosan változó adózási és könyvelési előírások miatt elengedhetetlen. A legfrissebb verziószámú szoftverek frissítő változatai rendszeresen követik a legújabb törvényi változásokat, az aktuális rendeleti megfeleléseket, az új, bővített funkciók pedig a hatékony üzletmenetet segítik elő, mind több kényelmi, megtakarítási lehetőséget kínálva, alkalmazkodva a helyi igényekhez.

A rEVOLUTION becslése szerint ma Magyarországon mintegy 80-100.000 cég és egyéni vállalkozó használ valamilyen számlázó programot. Az Iroda Sorozat számlázó szoftvereit – köztük a legnépszerűbb Számla Numero 1., Számla Numero 2. és SzámlaVarázsló programokat – már több mint 12.000 egyéni vállalkozó, mikro- és kisvállalat használja országszerte.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36