Nem lesz Apple Java a Mac OS X Lion-ban
A döntés önmagában nem lenne túl nagy horderejű, hiszen a Microsoft például soha nem is fejlesztett Java Runtime szoftvert a Windows-hoz, megteszi ezt helyette a Sun örökébe lépett Oracle. Az Apple stratégiája azonban egy kicsit más az utóbbi időben, elég, ha csak arra gondolunk, hogy a cég nemrég egyszerűen száműzte az Adobe Flash szoftverét az iPhone és az iPad készülékekről. Valami hasonlót sugall a leendő Mac App Store alkalmazásbolt kiszivárgott fejlesztői szabályzata is, eszerint ugyanis az olyan „elavult vagy választhatóan telepíthető technológiák, mint például a Java vagy a Rosetta” nem használhatók a fejlesztéseknél, ezeket az alkalmazásokat ugyanis az Apple el fogja utasítani.
A lényeg itt valószínűleg nem is az elavulton, hanem a „választhatóan telepíthetőn” van. Az Apple ugyanis a Flash-hez is azért viszonyul negatívan, mert a technológia egyaránt működik a különböző platformokon. Hivatalosan Jobs-ék szerint ez azért nem jó, mert a kompatibilitás a minőség rovására megy, de azért nyilvánvalóan van itt más is a háttérben. Az Apple ugyanis ezek után akár úgy is dönthet, hogy a külsősök által fejlesztett Mac-es Java környezetet is csak az alkalmazásbolton keresztül engedi majd forgalmazni, természetesen a 30 százalékos sáp beszedése után. A cél nyilvánvalóan az, hogy az Apple minél szorosabban kézben tarthassa a Mac és iOS platformokat, illetve a belőlük közvetlen és közvetett módon befolyó pénzeket. Valamilyen kompromisszumra azonban mindenképpen szükség lesz, hiszen rengeteg olyan vállalati szoftver fut Mac gépeken is, amely Java-alapú.
Kapcsolódó cikkek
- Az iPad megeszi a Machintost reggelire?
- Feltörték a vadonatúj Apple iOS 4.2-t
- 43 millió forintért kelt el az ős-Apple gép
- A Mac gépeken sem lesz Flash
- iLife '11 programcsomag frissített iPhoto, iMovie, GarageBand alkalmazásokkal
- Notebookokkal erősít az Apple
- Lion: Új Mac szoftver letölthető alkalmazásokkal
- Olcsóbb Apple TV, frissült iPod Touch, érintőképernyős Nano, kocka Shuffle
- Apple Mac Pro 12 CPU maggal
- Csöndben adott ki biztonsági frissítést a Mac OS X-hez az Apple
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.