Megújuló elektronikus szolgáltatások a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában
Végéhez közeledik az a többéves fejlesztés, amellyel a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) - az ÚMFT Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében - megújuló elektronikus szolgáltatásokat bocsát ügyfelei rendelkezésére - közölte a hivatal.
Az SZTNH - korábbi nevén Magyar Szabadalmi Hivatal - tájékoztatása szerint március első napjától az e-nyilvántartás és az e-iratbetekintés, továbbá az e-ügyintézés jelenik meg a hivatal honlapján. Ugyancsak ettől az időponttól lehet majd elektronikus úton lajstromkivonatot kérni, ennek a neve: e-lajstrom.
A 2001. áprilisa óta szolgáló, online hozzáférésű, PIPACS elnevezésű adatbázis csak addig működik, amíg - előreláthatóan ez év közepén - meg nem jelenik a hivatal honlapján az ezt kiváltó új keresési lehetőség, az e-kutatás.
Az e-közlöny már 2010 júliusától hozzáférhető a hivatal honlapján.
Kapcsolódó cikkek
- EU-s felmérés az elektronikus hitelesítésről és hitelességről
- Az Intel vezérét Obama kinevezte munkaügyi tanácsadójának
- Még az idén megújul a Budapest portál
- Sorra záratják be a kínai fájlcserélőket
- Még az idén megújulhat a Budapest portál
- Lopott a Google vagy sem?
- Elindult az összkormányzati portál - www.kormany.hu
- Büntetés a Nokiának a szerzői jogok megsértéséért
- Nyitrai: 15 milliárdos megtakarítás az infokommunikáción
- Hardveres video-másolatvédelmet nyújt az Intel új processzora
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.