Marosvásárhelyen fejleszt az IBM
Az IBM szándéka szerint az intézmény tevékenysége nemcsak Romániát, de a teljes kelet-európai térséget ki fogja szolgálni. Ennek érdekében Marosvásárhely vezetősége már együttműködési szerződést kötött a gyulafehérvári, kolozsvári és brassói polgármesterekkel is - írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap internetes oldalán.
Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere a lapnak arról beszélt, hogy a várost kedvező földrajzi fekvésének köszönhetően választották a kutatóközpont helyszínéül, és tekintettel voltak a környéken már létező, illetve a közeljövőben autópályával bővülő infrastruktúrára is. Az is sokat nyomott a latba, hogy a megyeszékhelyen már korábban megtervezték az úgynevezett Digitális város elnevezésű programot, amelyben többek között kutatási és orvosi informatikai technológiai park létesítése is szerepel.
A kutatóközpont kiépítésének első fázisában, két év alatt mintegy ezer munkahely létesülhet, azt követően pedig, ötéves távlatban háromezer.
Kenéz Lajos, a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karának dékánhelyettese a lapnak elmondta, hogy az egyetem már alapításakor felkészült az interdiszciplináris jellegű kutatásokra, a szakokat is úgy indították, hogy a fizikától a számítástechnikáig, az anyagtudományig több szakterületet kiszolgáljon.
Jelenleg az IBM Research világszerte működő tíz kutatási központjában több mint 3000 dolgozót foglalkoztat.
Kapcsolódó cikkek
- IT Services Hungary: új K+F központ 70 új IT munkahellyel
- SAP fejlesztőközpont nyílik Oroszországban
- A Műegyetemen fejleszt az Ericsson
- Egyedülálló laboratóriumokat mutattak be az Eötvös Loránd Tudományegyetemen
- Infotér konferencia - Magyarország jól áll a szélessávú internet-elérésében
- Jelentősen átrendeződnek a hazai kutatás-fejlesztés szabályai
- Folyamatosan növelik a K+F-re fordítható összegeket Kínában
- Az innováció évszázada: centenáriumát ünnepli az IBM
- Új generációs internetes kutatások a Budapesti Műszaki Egyetemen
- Új IBM labor: A szoftverré alakított tudás
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.